Az okok jórészt az emberi tevékenységre vezethetők vissza.

A Rió című animációs filmből is jól ismert Spix-ara egyike annak a nyolc madárfajnak, amelyek az elmúlt években kihaltak a BirdLife International természetvédelmi szervezet szerint. A madarak és élőhelyük védelmével foglalkozó szervezet közzétette a világ madarainak állapotáról szóló jelentését, amelyben a Természetvédelmi Világszövetség vörös listáján szereplő 51 kihalás szélén álló madárfaj helyzetét vizsgálták.

A vadon utoljára 2000-ben látott Spix-ara mellett a Pouli-gyapjasmadarat, a pernambucói törpekuvikot, az alaogasi liánjárót és a tengerkék ararát is azon fajok közé sorolták, amelyek a szervezet szakemberei szerint bizonyítottan vagy nagy valószínűséggel kihaltak.

A nyolc kihaltnak átsorolt faj közül négy a valószínűleg kihalt kategóriába tartozik. Ezek között van az egykoron Argentína, Uruguay és Brazília területén élt tengerkék arara és a pernambucói törpekuvik, amelyet 2002 óta nem láttak élőhelyén a brazil Pernambuco szövetségi államban.

A legfőbb ok az erdőirtás

Történelmileg a legtöbb madárkihalást a kis szigeteken élő fajok esetében regisztrálták, amelyek gyakran esnek vadászat és az invazív fajok áldozatául, de a nyolc újabb kihalt faj közül öt a dél-amerikai kontinensen él, a szakemberek az erdőirtással magyarázták kipusztulásukat.

"Amikor az emberek a kihalásra gondolnak, a dodóra gondolnak, de elemzésünk megmutatta, hogy a kihalás folytatódik és felgyorsul. Történelmileg a madárkihalás 90 százaléka távoli szigeteken történt. Bizonyítékaink azt mutatják, hogy a kihalás növekvő hulláma árasztja el a kontinenst, amelyet a fenntarthatatlan mezőgazdaság, az erdőirtás és a vizes élőhelyek lecsapolása okozta élőhelyelvesztés idéz elő" – magyarázta Stuart Butchart, a BirdLife International vezető tudósa.

A Pix-ara fogságban tenyésztett populációit visszatelepíthetik a vadonban, ám az alagoasi liánjáró, a Mauin élő pouli gyapjasmadár és a Brazíliában élt poszátaféle, a cryptic treehunter örökre eltűnt.

Ez is érdekelhet:

Huszonegy év kínzás után szabadítottak ki öt medvét Vietnamban

Szűk ketrecekben tartották és éheztették őket, hogy kegyetlen módszerrel csapolják le az epéjüket.

(Forrás: The Guardian, MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Több százezer horgászfelszerelés is lehet a magyarországi vizekben

További cikkeink a témában