Nem új fejlesztések kellenének, hanem a meglévőket kellene használni.

Néhány éve vált slágerré az autóiparba, hogy egy típusnévhez még egy szót biggyesztettek, kifejezve, hogy az a kocsi takarékosabb, mint a többi, mert optimalizálták a légellenállását, leburkolták a padlólemezét, kevésbé kavarja a menetszelet a felni stb. Az emberben pedig felvetődött a kérdés: miért nem természetes, hogyha van egy spórolós technika, akkor azt alapból használják is?

Hasonló a helyzet a kamionoknál is, azzal a különbséggel, hogy azok sokszoros távolságot tesznek meg az autókhoz képest, többet fogyasztanak, tehát a százalékos megtakarítás náluk összegszerűen jóval nagyobb lehet.

Az Európai Közlekedési és Környezetvédelmi Szövetség (T&E) tanulmánya szerint évi 5700 euróval (kb. 1,8 millió forint) is csökkenthetők lennének a fuvarozók költségei – kamiononként. Ehhez csak már létező technológiát kellene használniuk, amilyenek a kis ellenállású gumik vagy a kipufogógáz energiájának hasznosítása.

Ez nem csak a vállalkozás költségeinek csökkentése miatt fontos:

bár a közúti járműveknek csak öt százaléka teherautó, ezek felelnek az üvegházhatásúgáz-kibocsátás negyedéért.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

Tudományos eredmények mozdítják előre az ártalomcsökkentést

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés