A bemutatásakor minden példánya elkelt, de időközben néhányan lemondták a rendelést, ezért most ismét elérhető a Bugatti Type 35 replikája, amit gyerekeknek szántak, de felnőttek is szórakozhatnak vele.

A Bugatti száztízedik évfordulójára egy klasszikus modell kicsinyített replikájával készültek, amit kimondottan gyerekeknek szántak.

A világ legmenőbb gyerekautója ez a kicsinyített Bugatti

És egyben a világ legolcsóbb Bugattija.

Az ötletet a márka alapítója, Ettore Bugatti adta, aki már 1926-ban épített egy gyerekautót a legkisebb fiának a Type 35 versenyautó mintájára, és ezt elevenítették fel most, de már modernebb technikával.

A Baby II mind az ötszáz példánya a bemutató idején elkelt, de a koronavírus miatt többen is lemondták a rendelést, ezért maradt még néhány hely a gyártási programban. A Bugatti gyerekautója nem is olyan apró, a múlt századi elődje még fele volt a korabeli versenyautónak,

az új modell már csak 25 százalékkal kisebb az eredetinél, ezért egy felnőtt is belefér.

Az alapmodell 30 ezer euróba kerül, azaz egy kicsivel több, mint 10 millió forintba, és ennyiért nem kaptál még Bugattit.

A hátsó kerekeket villanymotor hajtja, a gyerekeknek szánt üzemmódban 1 kilowattal, ami 20 km/órás végsebességet jelent. A felnőtteknek szánt módban már 4 kilowatt a teljesítmény, és 45 km/órával is száguldhat, egy feltöltéssel legfeljebb 25 kilométert.

A szénszálas karosszériájú Vitesse 43 ezer euróba kerül, ennek a teljesítménye 10 kilowatt, a végsebessége 70 km/óra, hat másodperc alatt gyorsul százra, a kétszer akkora, 2,8 kilowattos akkumulátorral pedig 50 kilométerre jut.

A Veyron és a Chiron mintájára a csúcssebességet egy második kulcs, a Speed Key aktiválja, amit a felnőttek maguknál tarthatnak.

A Bugatti Baby a különleges Pur Sang változatban is rendelhető, ahol

a karosszériaelemek nem 3D nyomtatással, hanem alumíniumból, kézzel formálva születnek, kétszáz munkaóra alatt.

Andy Wallace, a Bugatti Le Mans-győztes tesztpilótája is kipróbálta, és szerinte a vezetése roppant szórakoztató, az eredeti Type 35-ét idézi. Ha valaki, ő tudja, mit beszél.

Ez is érdekelhet:

15 éve így futotta meg a 407 km/órát a Bugatti Veyron

Csak egy külön kulccsal engedi ezt a sebességet.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Sainz olyan ajánlatot kapott, amivel még a Red Bull sem tud versenyezni

További cikkeink a témában