A McLaren szupersportautóját gyári állapotában is elég izmosnak mondanád, de a Hennessey Performance számára 765 lóerő nem volt elég.

John Hennessey már harminc éve foglalkozik azzal, hogy a világ legerősebb és leggyorsabb sportautóit még erősebbé és még gyorsabbá teszi.

A V8-as motor bizsergeti a hátad az új McLarenben

765 lóerős, és nem csak ettől leszel libabőrös benne.

A legújabb alkotása már gyárilag is elképesztően izmos, hiszen a McLaren 765LT-ben a négyliteres biturbó V8-as motor 765 lóerőre képes, értelemszerűen innen kapta a nevét is.

Sőt, még ennél is többet tud, a Hennessey Performance műhelyében ugyanis fékpadon is megmérték a szériamodell teljesítményét, és nem 765, hanem inkább 865 lóerősnek bizonyult a McLaren 765LT.

A motorvezérlés módosításával és új kipufogórendszerrel még ezt is lehetett fokozni, a teljesítménye eléri az 1000 lóerőt.

Az izmosító kúrával jelentősen gyorsabb is lett a McLaren, ami gyári állapotában 2,8 másodperc alatt éri el a százas tempót,

a Hennessey tuningja után pedig 2,2 másodperc is elég hozzá, amivel a világ leggyorsabb szuperautói közé került.

Nem is sok pénzért, a csomag 24 950 dolláros ára a 765 példányban készülő McLaren árához képest elhanyagolható.

Ez is érdekelhet:

Az Ördögűző után itt a Hennessey még izmosabb Camarója

A Demon ellenfelének neve Feltámadás lett.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A Red Bull kisajátította az első sort Kínában, stílusosra sikerült a csapat 100. pole pozíciója

További cikkeink a témában