A rendőrség közzétett egy olyan fotót, amilyet nem tesz közzé.

Így hangzik egy gyorshajtás rendőrségi nyelven:

„A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Forgalomellenőrző Alosztályának munkatársai 2019. február 3-án 13 óra 34 perckor az 5-ös főúton sebességellenőrzésük közben egy sportautót mértek be, ami a lakott területen kívüli megengedett legnagyobb sebességet ­– 90 km/h – átlépve, 178 km/h-val közlekedett. A sofőrt megállították a megkülönböztető jelzéssel szerelt, civil jellegű szolgálati gépkocsival a rendőrök. A 45 éves autóvezető 130.000 forint közigazgatási bírságot és 6 büntetőpontot kapott.”

És így néz ki hozzá a kép:

Kis híján kétszer annyival ment a Corvette-nek látszó autó, mint szabad lett volna (úgy, hogy a fotó készítésének pillanatában már fékezett) – ez még az elég általános, de messze nem ilyen mértékű gyorshajtások között is kirívó. Itt van viszont még egy idézet:

“A rendőrség baleset-megelőzési megfontolásból nem tesz közzé a legnagyobb mért sebességgel közlekedőkről felvételeket médiaplatformokon. Bár az ilyen jellegű képi tartalom alkalmas a figyelem felkeltésére, ugyanakkor nem szolgál baleset-megelőzési célokat, nem segíti elő a közlekedésbiztonság javulását.”

Ez is rendőrségi álláspont, csak nem a Police.hu-n jelent meg, hanem három évvel ezelőtt a Vezess.hu-n.

Tehát a rendőrség által most közölt fotó olyan, amilyet a rendőrség nem tesz közzé, ráadásul se baleset-megelőzési, se közlekedésbiztonság-javító hatása nincs.

Ez is érdekelhet:

Ez a gyorshajtás igazi veszélye

Nem szabályos, persze, de jó kocsival, jó úton, jó sofőrrel azért talán mégsem olyan veszélyes. Csakhogy van még egy tényező.

(Forrás: Police.hu)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés