Alaposan átépítette ezt a ’62-es pick-upot a Chevrolet, a karosszérián kívül a motorját sem hagyta érintetlenül. A V8-as helyett elektromos hajtás került bele, de még így is nagyon vágyunk rá.

Pár napja mutattuk meg, hogy a Dodge mivel készül a Las Vegas-i tuningshow-ra, és a stílusosan modernizált ’68-as pick-up igazán telitalálat lett.

Most itt a Chevrolet válasza, amit egy ’62-ben gyártott C-10-ből építettek, és a látványa ennek is nagyon rendben van. A narancssárga fényezés, a 20 és 22 colos kerekek és az ültetés ennek a platósnak is jót tett.

Az E-10 névre keresztelt koncepció motorja mégsem a szokványos, a V8-as helyére két elektromotor került

a Chevrolet Bolt villanyautóból, ami hagyományos automata váltón keresztül a hátsó kerekeket hajtja. A kombinált teljesítmény 450 lóerő, amivel 5 másodpercen belül gyorsul százra, a negyed mérföldet 13 másodperc alatt futja le.

A platóra szerelték az akkumulátort, a 60 kilowattórás csomag is két elektromos autóból származik, de azt nem árulták el, mennyit lehet vele menni egy feltöltéssel. Ha a hangja nem is az igazi, mert a V8-as motor robaja a hangszórókból jön,

az biztos, hogy gyorsulásban nehezen találna ellenfelére a hasonló korú teherautók közt ez az 57 éves Chevrolet.

Ez is érdekelhet:

2020 az elektromos autók éve lesz, erre számíthatsz

A megfizethetőtől az álomautóig mutatjuk az újdonságokat.

Légy résen, mert épp valami fontos történik!

Napokon belül új magazint indítunk, tarts velünk a nulladik pillanattól! November elején startol a Raketa.hu, a Player-csoport jövőmagazinja, melyben veletek együtt keressük a válaszokat az előttünk álló évek nagy kérdéseire!
Kiemelten foglalkozunk az autózás/közlekedés forradalmával, az okosotthonokkal, a klímakérdéssel, megújuló energiával, a legizgalmasabb, éppen zajló társadalmi változásokkal és rengeteg termékkel és szolgáltatással, ami pillanatokon belül ránk töri az ajtót!
Ha szeretsz jó időben jó helyen lenni, kövesd be a Rakéta Facebook-oldalát, hogy azonnal tudd, ha kilőttük a magazint!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Sainz olyan ajánlatot kapott, amivel még a Red Bull sem tud versenyezni

További cikkeink a témában