Az olaszok egyik leghíresebb Ferrarija volt az a 250 GT, ami a római rendőrség szolgálatában állt, és kiváló sofőrjének köszönhetően a bűnözők egyszerűen nem tudtak meglépni előle.

A hatvanas évek Olaszországában a legtöbb bűnöző autóval menekült a rendőrök elől, és amint a rosszfiúk egyre gyorsabb autókra váltottak, úgy lett szüksége a rendőröknek is a szolgálati Alfa Romeónál erősebb típusokra. A római rendőr Armando Spatafora számított a legjobb sofőrnek, és amikor megkérdezték, mire van szüksége, hogy elkapja a bűnözőket, azt felelte, hogy „mi lenne jobb egy Ferrarinál?” Így hát megkapta a Ferrarit.

A márka első nagyobb sorozatban gyártott négyüléses túrakocsija volt a 250 GT 2+2, más néven 250 GT/E, amit 1960-ban a 24 órás Le Mans-i futamon mutattak be, a stílusos karosszériáját Pininfarina tervezte. A 3 literes V12-es motorja 240 lóerőt teljesített, amivel

250 km/óránál is nagyobb sebességet ért el, és ezzel már eredményesen vehette fel a versenyt a bűnözőkkel.

Armando Spatafora és három kollégája Maranellóba utazott, ahol vezetéstechnikai képzésen vettek részt, ezt követően vehették át az új rendőrautókat. 1962-ben két példányt épített a Ferrari, amiket feketére fényeztek,

az üléseket pedig a nemes Connolly bőr helyett műbőrrel vonták be, mert az tartósabbnak ígérkezett.

A két Ferrari közül az egyik csupán néhány hetet ért meg, mert egy akció során összetört, a másik azonban hat éven keresztül állt a római rendőrség szolgálatában. Spatafora és a 250 GT párosa igazi legendává vált,

olyan sikeresen üldözte a bűnözőket, hogy a gengszterek körében egyfajta presztízse lett annak, ki tudja mégis legyőzni.

A 250 GT rendszeresen visszatért a maranellói gyárba a karbantartásra, ezért akkor is jó állapotban volt, amikor 1968-ban nyugdíjazták.

1972-ben egy rendőrségi árverésen adták el, és egy olyan gyűjtőhöz került, aki értékelte a ritkaságot. Alberto Cappelli megőrizte az autó eredeti állapotát, és 40 éven át rendszeresen indult vele veteránversenyeken.

1984-ben a Coppa delle Dolomiti futamán maga Armando Spatafora ült a volánja mögé, és a nyugalmazott rendőr az összesített második helyen ért be. Az ezredfordulón az újonnan nyílt római rendőrautó-múzeumnak adták kölcsön, és azóta több eseményen is részt vett a Ferrari, ami

magánautó létére külön engedélyt kapott, hogy rendőrségi rendszámmal és kék villogóval járja az utakat.

A néhány éve új tulajdonoshoz került 250 GT 2+2 eredetiségét a Ferrari oklevele is igazolja, és a nem mindennapi kalandokat megélt rendőrautó most ismét eladó, az árát azonban csak a komoly érdeklődőknek árulják el.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Hamarosan itt az új BMW X3

További cikkeink a témában