A Ferrari F40-ből az összes példány vörös színben hagyta el a gyárat, de akadt egy pár példány, amelyet átfényeztek az idők során. Most egy olyat mutatunk, amit nem féltettek versenyzésre használni sem.

A nyolcvanas évek végének egyik kultikus szupersportautója a Ferrari F40, a mai napig ikonnak számít. Bár az autót az extrém felépítése ellenére eredetileg nem versenycélokra szánták, sokan meglátták a benne rejlő lehetőségeket. A Michelotto padovai műhelyében készült is egy pár tucat versenyzésre alkalmas változat.

Ott a sárga F40, amellyel húszéves koráig versenyeztek

Le Mans után F40 LM lett a neve a versenyváltozatnak, tizenkilenc példányt építettek belőle, ennek továbbfejlesztésével készült el az F40 GTE, amiből még hetet gyártottak le, és az olasz szupersportautó-bajnoksághoz készült az F40 GT, szintén hét példányban.

Rajtuk kívül jó pár Ferrari tulajdonosa döntött úgy, hogy versenyautóvá alakíttatja az F40-esét.

A képeken látható autó is közéjük tartozik. 1989 novemberében készült el a maranellói gyárban, majd

a Ferrari hollandiai képviseletéhez került, ahol három évvel később versenyautót építettek belőle.

A motorhoz ekkor még nem nyúltak, de módosították a futóművét és a fékeket, a karosszériát pedig sárga színűre festették le.

A kilencvenes évek elejétől folyamatosan rajthoz álltak ezzel az F40-nel, amit később többször továbbfejlesztettek, hogy versenyképes maradjon. 1995-ben a motorját is átdolgozták, amivel a teljesítményét 478-ról 700 lóerő közelébe növelték.

A Ferrari többször is tulajdonost váltott, akik egészen húszéves koráig, 2009-ig hajtották a versenypályákon.

Amikor a jelenlegi tulajdonosához került pár éve, elvitte a maranellói Zanasi műhelyébe, amely már hatvan éve szoros kapcsolatot ápol a gyárral, és több projektben is a hivatalos beszállítójaként működik. Az F40-est itt teljesen lecsupaszították, és Nardo szürke színűre fényezték,

az ágaskodó paripás pajzsot pedig ráfestették, mint a korai Ferrarikra.
Csak egy pár hónapja készült el a szürke Ferrari F40, a felújítása több mint 123 ezer euróba került,

a teljesítménye pedig beállítástól függően 700 és 1000 lóerő között van. Az egyedülálló színű pályaautó ebben a formájában került az RM Sotheby’s kínálatába, ahol egészen biztosan egy vagyonért fog elkelni.

Ez is érdekelhet:

Az egyik utolsó Ferrari F40 egy vagyonért eladó

Ki ne állítaná a garázsába ezt a legendát?

Ilyen észbontó egy Ferrari F40-nek kenni a német autópályán

A videó lejátszása előtt ne felejtsd el feltekerni a hangerőt!

Ünnepeld a 30 éves Ferrari F40-t ezekkel a sosem látott képekkel

Az F40 volt az utolsó, amire Enzo Ferrari áldását adta, és éppen 30 éve leplezték le.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Verstappen a „semmiből” nyert, mégis Pérez szemfülessége miatt marad emlékezetes a sanghaji sprint

További cikkeink a témában