Tavaly a videókat, az idiótákat és az álhíreket is nagyon szerették olvasóink, ha autós hírekről volt szó. Összeszedtük a Player tíz legolvasottabb autós hírét 2012-ből.

A világ legalacsonyabb autója

Tizedik helyen végzett a világ legalacsonyabb autója, amit a japán Okajama Szanio középiskola autómérnöki képzésének növendékei és tanárai dobtak össze egy év alatt. A szemet bántóan citromsárga autó 45,2 centiméteres magasságával megdöntötte a Guinness-rekordot is, de egy törésteszten feltehetően csúnyán elbukna.

Tévhitek a téli gumiról

Megnyugtató, hogy a Player-olvasók odafigyelnek a biztonságos közlekedésre, legalább is erre utal, hogy a téli gumit övező tévhitekről szóló cikkünk a kilencedik legolvasottabb autós anyag volt 2012-ben. A télből még jó két hónap hátra van, ezért még most sem késő elolvasni és váltani, mert – ahogy a cikkből is kiderül – a nyári gumi még új állapotban sem pótolja a télit.

Az elnök autója

A híres emberek mindig vonzzák az olvasókat – a popsztárok és filmcsillagok mellett úgy tűnik, hogy a magyar köztársasági elnökök nevével is sok mindent el lehet adni, például autót is. Göncz Árpád szolgálati Mercijének hirdetése júliusban került ki az internetre, amiről azt írtuk, hogy egymillió forintos árával alkalmi vételnek számít. Aki lemaradt róla, bánhatja, a hirdetés ugyanis azóta eltűnt az oldalról, Mádl Ferenc vagy Sólyom László egykori hivatali autójának leselejtezésére pedig még minden bizonnyal várni kell néhány évet.

Átkelés a síneken – orosz módra

A leggyorsabb út a roncstelepre a vasúti síneken keresztül vezet. A Balatonba szakadt hummeresek legtehetségesebb tanítványa egy vasúti gyalogosátkelőn próbálta átszuszakolni a Nissan Teanát, majd miután ez nem sikerült, az ősi, kézlengetéses módszerrel próbálta megállásra bírni a több száz tonnás vonatot. A végeredményt videón is megörökítették, hogy mindenki okulhasson belőle.

A legszerencsésebb robogós

Jóval szerencsésebben végződött annak a robogósnak az esete, aki bár minden lehetséges közlekedési szabályt megszegett, mégis egy karcolás nélkül úszta meg a kisteherautóval való találkozást, ráadásul a robogója is egyben maradt. Ennyi szerencsével inkább lottóznia kéne – a nyereményből talán egy bukósisakra is telne.

Suzuki tanulmányautó

A Suzuki a mi autónk, nem véletlen, hogy a japán márka eddigi legszebb formatervezésű autójáról szóló cikk az ötödik legolvasottabb autós hír volt tavaly a Playeren. A Suzuki a szeptemberi Párizsi Autókiállításon mutatta be az SX4 utódjának szánt S-Cross tanulmányautó változatát, amely minket az Audi Q-sorozatára emlékeztet, és már alig várjuk, hogy beinduljon a sorozatgyártása az esztergomi gyárban.

Megy a torony Kanizsára

Decemberben egy életre megjegyeztük, mi az a frakcionáló torony: a hatalmas, barna uborkára emlékeztető propánszállító tartályt az orosz utakon kapták lencsevégre. Ehhez a kis cikkhez érkezett egyébként az egyik kedvenc kommentünk is: Ez tényleg propántartály. (Anyád az a beavatott) Frakcionáló toronyról még nem hallottál. De "újságot írsz"

Jön az új Zaporozsec

Április elsejei hírünk volt, hogy 2012 végén feltámad hamvaiból a legendás Zaporozsec, aminek felújított változatáról egy kép is kiszivárgott. A 969-es névre keresztelt új autót bevásárlóközpontok parkolóiban árulták volna, többek között Magyarországon is, ha a hír igaz lett volna. Az előd összes jó és rossz tulajdonságát mérlegre téve valószínűleg így jártunk a legjobban.

A leglassabb autóbaleset

A világ leglassabb autóbalesete 31 napig tartott, és videó is készült róla. Szerencsére senki sem sérült meg, hiszen a kettes Golf ellenőrzött körülmények között, egy múzeum kiállítótermében gyűrődött bele a falba, a Newcastle-ben megrendezett AV fesztiválon. Az installáció megálmodója, Jonathan Schipper szerint a Slow Motion Car Crash (lassított autóbaleset) című alkotás „a mindannyiunk életét végigkísérő elkerülhetetlen végre emlékeztet”. Talán a költői gondolatnak köszönhető, hogy ez lett az év második legolvasottabb autós híre a Playeren.

Magyarország első autópályája

Már-már úgy tűnt, hogy olvasóink csak a tanulságos, elgondolkodtató vagy vicces videókért kattintanak a Player autó-motor rovatára, ám az év legolvasottabb autós cikke minden előítéletünkre rácáfolt: az M7-es autópálya történetéről szóló írásunk fölényesen nyerte az olvasottsági versenyt. Az eredetileg betonlapokból épült első magyar autópálya hányattatott történetére csaknem annyian voltak kíváncsiak, mint a második és harmadik helyezettre együttvéve, ami annyira nem meglepő, ha azt vesszük, hogy a frakcionáló toronnyal vagy a Zaporozseccel ellentétben az M7-est olvasóink jelentős része valószínűleg néha használja is.

Tovább:
Az autórovat legfrissebb híreihez 
Az elektromos BMW-k negyven éve
Hivatalos képek az új magyar Merciről

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezer jobb programötletünk van ezzel a lánnyal, mint ezresek után kapkodni

További cikkeink a témában