A világ egyik legexkluzívabb klubjába 355 km/h a belépő. A bérelt páhollyal rendelkező Bugatti és Koenigsegg mellé idén a Ferrari, a McLaren, a Lamborghini és a Porsche is megpróbált bekerülni.

  1. 10 / 10

    Lamborghini Veneno – 355 km/h

    • erőforrás 6,5 literes V12-es
    • végsebesség 355 km/h
    • gyorsulás 100 km/h-ra 2,8 s
    • váltó hétfokozatú automata
    • teljesítmény 750 lóerő
    • nyomaték 690 Nm
    • tömeg 1450 kg
    • darabszám 3
    • ár 3,9 millió dollár
    • hajtás összkerékhajtás
  2. A Lamborghini Aventador alapjaira épített Veneno jelenleg a világ legdrágább autója. Elég ennyi? Ha nem, akkor még beszélünk róla egy kicsit: az olasz színekkel átkötött Venenót a Sant Agata d'Bolognese-i gyár alapításának ötvenedik évfordulója alkalmából mutatták be márciusban, és összesen három darab készül belőle. Nem évente, összesen. Így talán már érthető, mi kerül az autón 3,9 millió dollárba, hiszen a világon háromnál sokkal több olyan ember él, akik minden pénzt megadnának érte, hogy egy (szinte) teljesen egyedi Lamborghini tulajdonosai lehessenek (és büszkén bőgethessék a 750 lóerős motort a szomszédaik ablaka alatt, akiknek csak egy közönséges Aventadorra futotta).

  3. 9 / 10

    Noble M600 – 362 km/h

    • erőforrás 4,4 literes, ikerturbós V8-as
    • végsebesség 362 km/h
    • gyorsulás 100 km/h-ra 3,2 s
    • váltó hatfokozatú manuális
    • teljesítmény 456–659 lóerő
    • nyomaték 838 Nm
    • tömeg 1275 kg
    • darabszám évente 50
    • ár 330 ezer dollár
    • hajtás hátsókerék-hajtás
  4. Az idei top 10-es lista egyik legkülönlegesebb (és valószínűleg legismeretlenebb) helyezettjét Leicestershire-ben építik egyedileg, a nem mindennapi teljesítményt pedig a Volvo XC90 és S80 modelleket is hajtó 4,4 literes Yamaha V8-as ikerturbós változata adja. A kétüléses kupéból mindössze ötvenet építenek évente, ehhez képest az ára a többi szupersportautóhoz képest szinte nevetséges, mindössze 330 ezer dollár, vagyis a Lamborghini Veneno árából pont egy focicsapatra valót vásárolhatnánk belőle. A Nobe M600 362 km/h végsebességével és 3,2 másodperces gyorsulásával valószínűleg az egyik legjobb ár/érték aránnyal rendelkező autó a listánkon, bár mivel többféle motorbeállítással is rendelhető, a teljesítménye 456 és 659 lóerő között változik.

  5. 8 / 10

    Ferrari LaFerrari – 370 km/h

    • erőforrás 6,3 literes V12-es és HY-KERS villanymotor
    • végsebesség 370 km/h
    • gyorsulás 100 km/h-ra 3 s
    • váltó hétfokozatú automata
    • teljesítmény 936 lóerő
    • nyomaték 700 Nm
    • tömeg 1255 kg
    • darabszám 499
    • ár 1,3 millió dollár
    • hajtás hátsókerék-hajtás
  6. Valljuk be őszintén: ha a márciusban bemutatott LaFerrari csak a huszadik leggyorsabb autó lenne a világon, a legtöbben akkor is a tűzpiros szupersportautót választanánk, hiszen a V12-es Ferrari motor semmihez sem hasonlítható üvöltése, a Forma–1-ből érkező csúcstechnika, és az a hihetetlen érzés, ahogy a HY-KERS elektromos motorral megtámogatott 936 lóerős blokk gyorsításnál megpróbálja átpréselni a vezetőt a kagylóülésen, valójában sokkal többet számít, mint a nyers végsebesség. És persze azt sem sokan mondhatják el magukról, hogy a kocsijuk karosszériáját ugyanaz az a Rory Byrne tervezte, akinek Forma–1-es autóival Michael Schumacher a 2000-es évek elején öt világbajnoki címet nyert zsinórban.

  7. 7 / 10

    Pagani Huayra – 372 km/h

    • erőforrás hatliteres, ikerturbós V12-es
    • végsebesség 372 km/h
    • gyorsulás 100 km/h-ra 3,3 s
    • váltó hétfokozatú szekvenciális
    • teljesítmény 733 lóerő
    • nyomaték 1000 Nm
    • tömeg 1350 kg
    • ár 1,3 millió dollár
    • hajtás hátsókerék-hajtás
  8. Horacio Pagani megint megcsinálta: a rendkívül népszerű Zondát leváltó Huayra nem csak az idei év egyik leggyorsabb autója, de egyben az egyik legszebb is, melynek gyönyörű dizájnját a sportkocsi stílusához tökéletesen passzoló sirályszárnyas ajtók és a futurisztikus belső teszik teljessé. A kocsi teljesítményben is nagyon rendben van, hiszen a motorháztető alatt a Mercedes AMG 733 lóerős, ikerturbós V12-es erőforrása dolgozik, amellyel a Huayra végsebessége eléri a 372 km/h-t. Bár elsőre kicsit fellengzősnek tűnhet, hogy a kocsit a szél istenéről (Huayra Tata) nevezték el, a Huayra számos aerodinamikai finomsággal szolgál rá, például a számítógép által vezérelt állítható légterelőkkel az autó négy sarkán, valamint a változtatható orrmagassággal, ami a leszorító erőt hivatott növelni vagy csökkenteni a sebességtől függően.

  9. 6 / 10

    Zenvo ST1 – 374 km/h

    • erőforrás hétliteres, kompresszoros V8-as turbó
    • végsebesség 374 km/h
    • gyorsulás 100 km/h-ra 3 s
    • váltó hatfokozatú manuális
    • teljesítmény 1119 lóerő
    • nyomaték 1430 Nm
    • tömeg 1376 kg
    • ár 1,225 millió dollár
    • darabszám 15
    • hajtás hátsókerék-hajtás
  10. A Zenvo ST1 talán a legjobb dolog, ami Dániával történt azóta, hogy '92-ben véletlenül megnyerték az Európa-bajnokságot. Érveljünk mellette? Rendben. A hétliteres, kompresszorral és turbófeltöltővel is megtámogatott V8-as motor szerény 1119 lóerőt és 1430 Nm forgatónyomatékot zúdít rá a hátsó tengelyre, amelynek köszönhetően a kocsi százra három, kétszázra pedig 8,9 másodperc alatt gyorsul, a végsebessége pedig eléri a 374 km/h-t... lehet, hogy az előbb tévedtünk, mert ez így leírva sokkal jobbnak tűnik, mint megnyerni egy Eb-t. A dánok az arany középutat követve nem is esnek túlzásba, évente mindössze három darabot, összesen pedig a tervek szerint tizenötöt építenek a ritka szupersportautóból, amelyet többnyire az Egyesült Államokban értékesítenek.

  11. 5 / 10

    Bugatti Veyron Grand Sport Vitesse – 409 km/h

    • erőforrás nyolcliteres, négyturbós W16-os
    • végsebesség 408,84 km/h
    • gyorsulás 100 km/h-ra 2,6 s
    • váltó hétfokozatú duplakuplungos automata
    • teljesítmény 1200 lóerő
    • nyomaték 1500 Nm
    • tömeg 1990 kg
    • ár 2 millió dollár
    • hajtás összkerékhajtás
  12. A 2005-ben bemutatott Bugatti Veyronnal a franciák németek rendesen rávágták az ajtót a többi szupersportautó-gyártóra, hiszen az elmúlt kilenc évben szinte nem volt olyan rekord, amelyet a Veyron ne döntött volna meg legalább egyszer. A diadalmenet betetőzéseként a Bugatti 2012-ben megalkotta a Vitesse-t, amelyben a Grand Sport nyitott tetős karosszériáját ötvözték a Super Sport kupé 1200 lóerős és 1500 Nm nyomatékú motorjával: az eredmény egy újabb világrekord, 408,84 km/h sebességével ugyanis jelenleg a Vitesse WRC a világ leggyorsabb roadstere. Hogy miért a WRC? Bár technikailag nem különbözik a sima Vitesse-től, az utcai autók végsebességét a gumik kímélése miatt 375 km/h-ban korlátozták, ezt tehát mindenképpen vedd figyelembe, mielőtt elpattintanál kétmillió dollárt egy ilyen autóra.

  13. 4 / 10

    SSC Ultimate Aero XT – 412 km/h

    • erőforrás 6,9 literes, ikerturbós V8-as
    • végsebesség 412,28 km/h
    • gyorsulás 100 km/h-ra 2,8 s
    • váltó hétfokozatú félautomata
    • teljesítmény 1318 lóerő
    • nyomaték 1359 Nm
    • tömeg 1270 kg
    • ár 750 ezer dollár
    • darabszám 5
    • hajtás hátsókerék-hajtás
  14. Az SSC Ultimate Aero majdnem három évig volt a világ leggyorsabb autója, ráadásul a 412,28 km/h tempót nem is a mindössze öt példányban gyártott, már az SSC Tuatara 1318 lóerős motorjával érkező XT-vel, hanem a nála több mint száz lóerővel gyengébb TT-vel sikerült megfutni még 2007-ben. Az Aero széria lezárásaként épített XT papíron ugyan 443 km/h-t is tudna, de a Shelby Supercars végtelen jóságában megkegyelmezett a Veyronnak, és hiteles mérésekkel azóta sem igazolták állításukat. Talán nem akartak beleszaladni egy váratlan pofonba, talán a Tuatarának tartogatják a rekordot, de bármi is legyen az oka, mi sajnos nem tudunk elnézőek lenni, így az XT esetében is csak az Ultimate Aero TT 2007-es hivatalos eredményeit vettük figyelembe.

  15. 3 / 10

    Koenigsegg Agera R – 418 km/h

    • erőforrás ötliteres, ikerturbós V8-as
    • végsebesség 418,43 km/h
    • gyorsulás 100 km/h-ra 2,9 s
    • váltó hétfokozatú duplakuplungos automata
    • teljesítmény 1440 lóerő
    • nyomaték 1200 Nm
    • tömeg 1435 kg
    • ár 1,6–1,7 millió dollár
    • hajtás hátsókerék-hajtás
  16. A dobogó harmadik fokára a Bugatti örök riválisa, a Koenigsegg Agera R került, amelynek az Ultimate Aero XT-hez hasonlóan két végsebessége van: a gyártó által megjelölt 443 km/h és az ettől jócskán elmaradó 418,43 km/h, amit az autó a hivatalos méréseken futott. A svédeknek így sincs okuk a szégyenkezésre, hiszen az Agera R 2011-es bemutatása után kapásból hat rekorddal hívta fel magára a figyelmet, amelyek között kiemelt helyen említhető az autó 14,53 másodperces gyorsulása 300 km/h-ra, amivel egy darabig a Koenigsegg sportautója volt a világ legjobban gyorsuló kocsija. Tegyük hozzá, hogy a svéd varázslók ezt a hihetetlen teljesítményt egy mindössze ötliteres motorból csalták elő olyan trükkökkel, mint a menetszél által vezérelt állítható hátsó szárny, és az E85-ös bioüzemanyagot használó motor, amely 180 lóerő plusz teljesítményt ad az autónak.

  17. 2 / 10

    Hennessey Venom GT – 428 km/h

    • erőforrás hétliteres, ikerturbós V8-as
    • végsebesség 427,6 km/h
    • gyorsulás 100 km/h-ra 2,9 s
    • váltó hatfokozatú manuális
    • teljesítmény 1261 lóerő
    • nyomaték 1566 Nm
    • tömeg 1244 kg
    • ár 1,2 millió dollár
    • hajtás hátsókerék-hajtás
  18. Az amerikai Hennessey alaposan megosztotta a gyors autók szerelmeseit a 2012-ben bemutatott Venom GT-vel, hiszen a 427,6 km/h sebességével a világ második leggyorsabb autójának számító kocsinak  egyesek szerint semmi keresni valója nincs egy ilyen listán. Az ő olvasatukban a tuningcég semmi mást nem tett, mint hogy fogtak egy kész autót (Lotus Exige) és egy kész motort (GM LS9), majd az egyiket belerakták a másikba. Szerintünk ugyanezek a kritikusok sírva toporzékolnának örömükben, ha egyszer beülhetnének egy Shelby Cobrába. Bár végsebességben csak a második leggyorsabb, a Venom GT így is tart egy elég komoly rekordot, hiszen az 1244 lóerős motor 13,63 másodperc alatt katapultálja 300 km/h-ra a kocsit, amivel jelenleg ez a világ legjobban gyorsuló sportautója.

  19. 1 / 10

    Bugatti Veyron Super Sport – 431 km/h

    • erőforrás nyolcliteres, négyturbós W16-os
    • végsebesség 431,072 km/h
    • gyorsulás 100 km/h-ra 2,5 s
    • váltó hétfokozatú duplakuplungos automata
    • teljesítmény 1200 lóerő
    • nyomaték 1500 Nm
    • tömeg 1837 kg
    • ár 2,4 millió dollár
    • hajtás összkerékhajtás
  20. Nyugodtan mondhatjuk, hogy a Bugatti a 2005-ös Veyronnal tökéletes szupersportautót alkotott, amelyet nem véletlenül választott meg a Top Gear is az évtized autójának. A franciák viszont szerencsére nem elégedtek meg ennyivel és az elmúlt nyolc évben a tökéletest is sikerült tovább tökéletesíteniük: munkájuk gyümölcse a 2010-ben megalkotott Veyron Super Sport, amelynek 431,072 km/h sebességrekordját az elmúlt három évben egy autónak sem sikerült megdöntenie. Bár a Veyron háta mögött felsorakozott trónkövetelők száma egyre csak duzzad, és ma már legalább féltucat gyártó ígéri, hogy a következő autójukkal letaszítják a Bugattit a szupersportautók trónjáról, könnyen lehet, hogy a franciák saját maguknak adják majd át a stafétát a Veyron szintén hamarosan érkező utódjával.

    Tízes listánk bármelyik autója kijönne a bő hárommilliárdos lottóötösből. A legdrágábban eladott autók közül néhányhoz viszont kevés lenne...

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés