A rendőrök néhány napja a 8-as főúton figyeltek fel egy motorosra, aki a megengedett sebesség több mint kétszeresével haladt, de elmondása szerint biztonságosan közlekedett.

A 8-as út Hajmáskér közelében kétszer kétsávos, osztott pályás autóút, leállósáv nélkül, a megengedett legnagyobb sebesség 110 km/óra. A motorost, akit a rendőrök augusztus elején megállítottak, ennek több mint kétszeresével, 236 km/órával mérték be.

A 61 éves veszprémi motoros a megállítása után azt mondta a rendőröknek, hogy véleménye szerint biztonságosan közlekedett.

A rendőrök nem így gondolták, ezért 300 ezer forint bírsággal és 8 büntetőponttal sújtották.

Nem kételkedünk benne, hogy a motoros úgy érezte, biztonságosan uralja a gépet, rajta kívül azonban mások is voltak az úton. Nem árt kiszámolni, hogy 236 km/óránál egy másodperc alatt 65,5 métert tesz meg a motor, míg a megengedett 110 km/órával csak 30,5 métert. A nagyobb sebesség miatt pedig kevesebb idő áll a sofőrök rendelkezésére a váratlan helyzeteket felismerni és kivédeni.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés