A szeptemberi frankfurti autószalonon mutatja be az Opel a Corsa hatodik generációját, és az újdonság mellett ott lesz egy első szériás példány is a kisautóból. A ritka GT-t egy portugál garázsban találták, és a gyári gyűjteménybe mentették.

A Corsa az egyik legnépszerűbb Opel, a kisautó előző öt generációjából több mint 3,6 millió példány készült, és ebből most egy igazi ritkaságra leltek. Az első szériás Corsa GT változatát csak 1985-től ’87-ig gyártották, olyan vevőknek szánták, akiknek nem telt a GSi-re, de repeszteni akartak. 1,3 literes négyhengeres motorja 70 lóerőt teljesített, ami elég jól viszi a 750 kilogrammos kisautót, és akkoriban az ötfokozatú váltója is ritkaságszámba ment.

Sokáig kerestek egy példányt belőle az Opelnél, míg végül egy portugál garázsban, Porto kikötője mellett leltek rá

az eredetileg Spanyolországban forgalomba állított, 1987-ben gyártott példányra. A kisautó olyan jó állapotban volt, hogy úgy döntöttek, lábon viszik haza Rüsselsheimbe. A 2700 kilométeres túrán útba ejtették az Opel zaragozai gyárát, ahol ez a Corsa is készült újonnan, majd átszelték Franciaországot, Bázeltől a Rajnát követték.

A veteránokat felújító gyári műhelyben kiderült, hogy a dél-európai napsütés jót tett a Corsának, sózott utak, rozsda és koccanás nélkül élte túl a három évtizedet.

Megkapta a német műszakit és a német rendszámot, majd az Opelnél kezelésbe vették a szépséghibákat, a horpadást a tetőn, a karcot az üvegeken és a szakadást az üléshuzaton. A motorját generálozták, a karosszériát lefényezték, az új üvegeket egy márkaszerviz raktárából szedték elő, de az alufelnik eredetik maradtak.

A sárga Corsa GT mostantól az Opel gyűjteményének tagja, és ha szeptember 12-22. közt a frankfurti autószalonon jársz, a vadonatúj Corsa mellett ezt is megnézheted.

Ez is érdekelhet:

Az új Opel Corsából nem csak elektromos lesz, itt a többi is

Könnyebb és takarékosabb lesz az Opel kisautója.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Hamarosan itt az új BMW X3

További cikkeink a témában