Még csak nemrég leplezte le a Cayenne vadonatúj harmadik generációját a Porsche, máris itt a Turbo, ami nemcsak izmosabb, de könnyebb is az elődjénél, így már négy másodpercen belül gyorsul nulláról százra.

Frankfurtban nemcsak a Cayenne harmadik generációját leplezték le, hanem annak Turbo változatát is kiállították, és mint ilyenkor lenni szokott, az új modell erősebb, könnyebb és ezért gyorsabb is a korábbinál. Persze már az alapmodellre sem panaszkodhatsz, hiszen a 3 literes V6-osa 340 lóerős, és akkor ott a Cayenne S, aminek 2,9 literes V6-osa 440 lóerőre képes. De ez mind semmi a Cayenne Turbóhoz képest.

Jelenleg ez a kínálat csúcsa, ugyanazt a 4 literes V8-ast kapja meg, mint a Panamera Turbo.

A limuzinhoz hasonlóan a Cayenne is 550 lóerőt és 770 Nm-t ad le, ami a széria összkerékhajtással és nyolcfokozatú automatával 4,1 másodperc alatt gyorsítja nulláról százra. Négy tizeddel gyorsabban, mint az előd, és pont annyi idő alatt, mint az 570 lóerős előző Cayenne Turbo S. A végsebessége ahhoz hasonló, 286 km/óra.

A Sport Chrono csomag megrendelésével pedig még fürgébb lesz az új Cayenne Turbo.

Már 3,9 másodperc is elég ahhoz, hogy letudja a százas sprintet, ezzel pedig végképp a sportkocsik szintjére lépett a Porsche terepjárója.

21 colos kerekek és széria LED-es fényszórók is járnak hozzá, akárcsak a légrugózás és a hátsókerék-kormányzás, az állítható hátsó szárny pedig 250 km/óráról történő fékezésnél fékszárnyként is működik.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés