Már holnap elfogadhatják azt a javaslatot, ami szerint Budapesten belül megszűnnének a 70 km/órás gyorsforgalmi szakaszok, a mellékutcákban pedig egységesen 30 km/óra lenne a sebességkorlát.

Minden nagyváros egyik legnagyobb problémája a megnövekedett autóforgalom, és ebből eredően a fokozott környezeti terhelés és a közlekedési balesetek számának növekedése. Budapesten ennek mérséklésére már április 29-én elfogadhatja a főpolgármester azt a rendeletet, ami a sebességhatárok egységesítésével, valamint a gyalogos, kerékpáros és közösségi közlekedés előtérbe helyezésével csökkentené ezeket a negatív hatásokat – írja az Index.

A fővárosi közgyűlés által előterjesztett javaslat szerint Budapesten egységesítenék a sebességkorlátozásokat.

a lakó-pihenő övezetekben 20 km/óra. A korlátozás még a nem szintben lévő csomópontokkal rendelkező gyorsforgalmi utakon is érvényes lenne, ugyanakkor nem érintené azokat, amelyek a városhatáron kívülinek számítanak, így a ferihegyi reptérre vezető úton maradhatna a 70 km/órás sebességhatár.

A rendkívüli helyzet után is megmaradhat néhány helyen a kerékpársáv

A forgalomszabályozás nemcsak a sebességkorlátozást érintené.

A gyalogosok számára kialakított területeket úgy alakítanák át, hogy könnyebb és biztonságosabb legyen a közlekedés, például az utcaszintre emelt gyalogosátkelőhelyekkel és középső járdaszigetekkel. A kerékpáros közlekedést is előtérbe helyeznék, újabb kerékpársávok kialakításával, így a most ideiglenesen kialakított sávok egy része akár meg is maradhat. A belvárosi kisebb utcák menetirányán is változtatnának, hogy ne lehessen átmenő forgalomra használni azokat.

Az előterjesztést a főpolgármester akár már holnap elfogadhatja, de a változtatások bevezetésére még várni kell. A témában kikérik a szakmai szervezetek, a kerületek és a lakók véleményét, az intézkedések kidolgozása pedig akár fél évet is igénybe vehet, a legkorábban őszre elkészülő tervek szerint 2021-ben alakulhatna át a budapesti közlekedés.

Te mit gondolsz?

Mit gondolsz a budapesti sebességhatár változtatásáról?

(Fotók: MTI)

Ez is érdekelhet:

Player Autószalon

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.