Az amerikai utak elmaradhatatlan része, hogy amerikai izomautót bérelj, és azzal járd be a leglátványosabb útszakaszokat. A Shelby Mustang után egy másik kölcsönző most tuningolt Camarót vett fel a kínálatába.

Nemrég jelentette be a Sixt, hogy a Shelby által épített egyedi Ford Mustangokat vett fel a kölcsönözhető autói közé az Egyesült Államokban.

Ha mindig is inkább a Camarót szeretted jobban, akkor nem kellett sokat várni a bejelentésre, a Hertz a Chevrolet legendás típusából szerzett be jó néhány darabot.

A Camarót a NASCAR sorozatban is versenyző Hendrick Motorsports műhelyében vették kezelésbe. Az alapokat a ZL1 kivitel adta,

amibe már gyárilag is 6,2 literes, kompresszoros V8-as kerül, de itt 750 lóerőre növelték a teljesítményét.

Mint a fekete-narancs Mustangnál, úgy ezen a sportkocsin is remekül mutatnak a Hertz fekete-sárga színei.

A ZL1-ből csak 24 darabot rendeltek, de került még a Hertz flottájába 200 darab a Camaro SS változatából is, ami a 6,2 literes V8-as motor szívóváltozatát kapja, 480 lóerős teljesítménnyel. A tuningolt izomautók októbertől foglalhatók több kaliforniai, floridai és texasi, valamint a Las Vegas-i repülőtereken.

Ez is érdekelhet:

Gyorsan igazítottak egyet a Chevrolet Camaro külsején

Fél évvel a ráncfelvarrás után újra átrajzolták.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Sainz olyan ajánlatot kapott, amivel még a Red Bull sem tud versenyezni

További cikkeink a témában