Dupla bukólámpák, osztott szélvédők és rafinált szellőzőnyílások: néha a formatervezők legelvetemültebb ötletei tettek igazán jellegzetessé egy sportautót. Mutatunk egy csokorra valót közülük.

Chevrolet Corvette C2

Egyik Corvette szebb, mint a másik, és abban is megegyezhetünk, hogy az 1963-ban bemutatott második generáció igazi dizájnikon. Ez volt az első kupékarosszériás Corvette, és nemcsak a cápaformája tette legendássá, hanem az osztott hátsó szélvédő is. Eleinte 360 lóerős V8-assal adták, de a később bemutatott nagyblokkos 430 lóerőt teljesített.

Alfa Romeo Montreal

Sok szempontból érdekes az Alfa Romeo Montreal, például a félig rejtett fényszórói miatt, amelyek összetéveszthetetlenné teszik a hetvenes évek többi sportkocsija között. De legalább ilyen érdekesek az ajtók mögé vágott szellőzőnyílások, amelyek miatt bekerült a válogatásba. 2,6 literes V8-asa 200 lóerős volt, és igazán szokatlannak számított akkoriban, hogy hétezres fordulatig lehetett forgatni.

BMW 3.0 CSL

Ezt a dizájnelemet senkinek sem kell bemutatni, egy BMW többek közt a veséktől lesz igazi BMW. A németek már régóta használják ezt a stílusjegyet, ami az idők során különböző méretekben és formákban jelent meg az autóik orrán. A legizgalmasabb talán mégis a hetvenes évekbeli 3.0 CSL cápaorra volt a négy kerek fényszóróval.

DeLorean DMC-12

Most már bevallhatod, hogy a Vissza a jövőbe sorozatban nem is az volt a legizgalmasabb, hogy utaztak az időben, hanem az, hogy szárnyas ajtós sportkocsival tették. A rozsdamentes acél karosszériás DeLorean legérdekesebb látványeleme kétségkívül a szárnyas ajtó volt, ami bár nem ezen jelent meg először, de elválaszthatatlanná tette tőle.

Cizeta Moroder V16T

A Cizeta Moroder a kilencvenes évek álomautója, aminek mindenét egy kicsit túlzásba vitték. Nem véletlenül hasonlít a Diablóra, hiszen a Lamborghini korábbi munkatársai tervezték, és ha már két V8-asból szerkesztették a V16-os motorját, miért ne kerülne rá kétszer annyi, összesen négy bukólámpa? Őrült ötlet, de kevesen voltak vevők rá, 1995-ig csak húsz példány készült belőle.

TVR Sagaris

A brit TVR a kétezres évek közepén mutatta be a Sagarist. A forma nagyot szólt, és mivel eleve 24 órás versenyekre tervezték, ezért elképesztő szellőzőnyílásokat vágtak az első sárvédőkre és a motorházfedélre, hogy ne melegedjen túl a 4 literes, 385 lóerős sorhatos. A szériagyártású modellen végül nem maradt meg ez a feltűnő dizájnelem.

Lotus Exige Sport 350

Olyan sokféle változat készült már a Lotus sportautóiból, hogy áttekinteni is nehéz a családfát. De az Exige Sport 350 mégis emlékezetes darab, ha másért nem, akkor a váltókarjáért biztosan. Ha már egyszer olyan látványos a szerkezet, miért takarnák el olcsó hatású váltószoknyával?  A skótkockás kárpit már megosztó, de ezt a váltót minden nap kapcsolgatnánk.

Spyker C8

A holland Spyker C8 maga az autós dizájnelem-gyűjtemény, tele repülőgépes utalásokkal, és a legérdekesebb az utastere, ahol olyan váltókart és kormánykereket találsz, mint sehol máshol. Az ezredfordulón bemutatott sportkocsit az Audi 4,2 literes, 400 lóerős V8-asával szerelték, amivel a C8 elérte a 300 km/órás sebességet.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Mennél egy kört egy Mustanggal? Így soha ne!

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

További cikkeink a témában