A brutális dizájnban és a teljesítmény növelésében is élen jár a Brabus, ezt mutatja meg az általuk tuningolt GLE Coupé is.

Gyárilag sem szerény autó a GLE Coupé, de azért beláthatjuk, hogy sokkal brutálisabb lett, miután kikerült a Brabus műhelyéből. A tuningcég a legerősebb változatát, a Mercedes-AMG GLE 63 S Coupét vette alapul, amiben a 4 literes biturbó V8-as már szériában is 612 lóerős teljesítményre és 850 Nm-re képes. De ez még nem minden.

A Rocket 800 Coupé névre keresztelt modellhez a Brabus a teljesítményt, mint a nevéből már sejthetted, kereken 800 lóerőre csavarta fel,

a nagyobb turbókkal és az átírt vezérléssel a maximum nyomaték eléri az 1000 Nm-t. A 2,3 tonnás romboló ezzel persze gyorsabb lett, 3,8 helyett 3,4 másodperc alatt rajtol százra, a végsebessége maradt 280 km/óra.

A Brabusnál tettek róla, hogy a Rocket 800 Coupé formája is tükrözze a teljesítményét,

ezért szénszálas anyagból készült elemekkel öltöztették fel, 23 colos kerekeket szereltek fel rá, és a kipufogórendszert is kicserélték, hogy a GLE Coupé hangja is megfeleljen annak, amire a külseje alapján számítanál. Hogy ez már túlzás? Alighanem éppen ez volt a lényeg.

Ez is érdekelhet:

Rendesen kigyúrta a Brabus az AMG-féle G-osztályt

Nemcsak izmosnak néz ki, hanem az is.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés