Az ötvenes évek óta gyártott Corvette egyik legszebb változata a hatvanas évekbeli második generáció, amiből most egy korai osztott hátsó szélvédős példányt mutatunk a kínálat legerősebb motorjával.

1963 fordulópontot jelentett a Corvette történetében, mert az ötvenes években bemutatott típus ekkortól volt kapható kupékarosszériával is. Bill Mitchell formatervező mesterműve a Sting Ray izmos formája a csónakszerű farával, az osztott hátsó szélvédővel és a rejtett fényszórókkal. A Corvette ekkorra már kiérdemelte az amerikai álomautó címet.

A második generációval jelent meg egy új 5,4 literes V8-as motor,

ami többféle teljesítménnyel is választható volt, ebben az autóban a legizmosabb, 360 lóerős változata dolgozik, a váltója négyfokozatú kézi, de automatával is választhatták. A Corvette még ma is gyorsnak számítana, hiszen hat másodpercen belül érte el a százas tempót.

A ’63-as Corvette nagy sikernek bizonyult, hiszen csak abban az évben a Chevrolet több mint tízezer kupét és ugyanennyi kabriót adott el belőle.

A képeken látható példány elég jól felszerelt, a szervokormány és a légkondicionáló sem hiányzik belőle. A Bonhams januári aukcióján lehet megkaparintani 130-160 ezer dollár, azaz 35-45 millió forint közti áron.

Ez is érdekelhet:

Ma aligha látsz szebbet ennél a modernizált Corvette-nél

A hatvanas évekbeli forma alatt modern technika dolgozik.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Félelem és reszketés kíséri a Szabó család útját ebben az 1983-as közlekedési oktatófilmben

További cikkeink a témában