Megérkeztek a hivatalos képek az E63 AMG-ről, amelynek felturbózott S változata 3,6 másodperc alatt gyorsul százra, ezzel kategóriájában a leggyorsabb.

Külsőleg főleg az autó orrán történtek jelentős változások. Ahogy korábban írtuk, a már nem dupla fényszórós modell főleg az A-szárnynak elnevezett, kerekebb és nagyobb első lökhárítóban, a jelentősen áttervezett szellőzőrácsban és újratervezett légbeömlőkben  különbözik az elődjétől. Hátul leginkább a diffúzort közrefogó kipufogók kialakítása változott meg, valamint a hátsó fényszórókban a tolatólámpák középről alulra kerültek. A belső kialakításban sem tapasztalhatunk forradalmi változásokat, az új kormányon és apróbb módosításokon kívül tulajdonképpen maradt az ismert belső.

Ahogy vártuk, a kocsiba a 2010-es E63-asban bemutatkozó 5,5 literes, ikerturbós V8-as kigyúrtabb változata került, ami így már alapjáraton is 557 lóerő kifejtésére képes, emellett a nyomaték is megemelkedett, 700-ról 720 Nm-re. Ezzel az új E63-as Merci mindössze 3,7 másodperc alatt gyorsul százra, de aki ennél is többre vágyik, azoknak érkezik egy ennél is erősebb modell. Az S jelzésű E63-asba ugyanaz a V8-as motor kerül, mint az alapváltozatba, de teljesítménye jelentősen megemelkedik: 585 lóerővel és 800 Nm-es nyomatékkal 3,6 másodperc alatt gyorsul százra, ez messze a legjobb adat a felső-középkategóriás autók között.

Az összes modell hétfokozatú duplakuplungos váltóval érkezik, amely az AMG S-nél a Merci 4Matic összkerékhajtású rendszerével párosul. Az alapmodellből is készül összkerékhajtású változat, de az valószínűleg csak az északi országok piacain lesz elérhető. A hátsókerék-hajtású E63-as AMG áprilisban, az S pedig júniusban kerül piacra, az áráról egyelőre nem közöltek információt.

Tovább:
Merész formákkal érkezik a fapados Lexus
A Toyota megalkotta a világ legbiztonságosabb autóját
Az Autórovat legfrissebb hírei 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés