Harminc éven át az egyik legkedveltebb amerikai terepjáró volt a Bronco, amely néhány éven belül visszatér a Ford kínálatába. Ha olyan lesz, mint a koncepció, akkor már nagyon várjuk.

1966-ban mutatkozott be a Ford Bronco a klasszikus Jeep konkurenseként rövid tengelytávval, masszív felépítéssel és természetesen V8-as motorral. A típus öt generációja harminc éven át az amerikaiak egyik legnépszerűbb terepjárója volt, számtalan filmben feltűnt, biztos te is láttad már egyben. Főleg rusztikus vonalai miatt kedvelték, és ez lesz az, ami az utódját is népszerűvé teheti.

Többször szóltak már a hírek a Bronco visszatéréséről, de csak most vált biztossá, méghozzá egy véletlen elszólásnak köszönhetően. Donald Trump vitájában került szóba, hogy Mexikóba költözteti a Ford a Focus és a C-Max gyártását, mire az autógyári dolgozók szakszervezeti vezetője kifecsegte, hogy a Ranger és a Bronco gyártásával Michiganben is marad munkájuk. A Bronco tehát visszatér.

A gyártása éppen húsz éve fejeződött be, de már 2004-ben bemutatott egy tanulmányt a Ford a feltámasztására. Retró külseje olyan jól sikerült, hogy szerintünk senki sem panaszkodna, ha akár holnap ebben a formában kerülne gyártásba. A prototípusban kétliteres turbódízel volt, de talán egy turbós V6-ost még találnak majd a végleges Bronco számára. Ha így fog kinézni, már most imádjuk.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés