A héten mutatta be a Land Rover a Defender modern utódját, és vele egyszerre a Lego is elkészült a kockából épült változattal, amibe soros hathengeres motor, csörlő és felező fokozat is került.

A Land Rover ikonikus terepjárója a Defender, aminek a héten, a frankfurti autószalonon mutatkozott be a vadonatúj generációja.

A legenda folytatásaként itt a vadonatúj Land Rover Defender

Csúcstechnikával jön a G-osztály és a Wrangler ellen.

A Lego pedig rögtön kihozta a kockákból épített változatát, ami a felépítésében legalább olyan érdekes, mint az eredeti. Nemcsak a formája hasonlít az igazira, hanem a működő megoldásai is azt idézik.

A nyitható ajtó, vagy a működő kormánymű nem olyan nagy szám, de a motorházfedél alatt ott a soros hathengeres motor, akárcsak az eredetiben, méghozzá működő dugattyúkkal. A felfüggesztés mind a négy keréken független,

a Legóból épült Defender a terepjáráshoz nélkülözhetetlen csörlőt és igazi sebességváltót is kapott, külön felező fokozattal.

A pótkerék persze a hátsó ajtóra került, és ennek elforgatásával lehet oldani a zárat, amivel nyitható a csomagtérajtó. A készlet összesen 2537 darabból áll, és előbb hazaviheted, mint az igazi Land Rovert, mert már októbertől kapható 59 990 forintos áron.

Ha az autók helyett valami más járművet építenél Legóból:

Olyan birodalmi csillagrombolót ad ki a LEGO, hogy összefutott a nyál a szánkban

Majdnem 5000 darabból áll, és minden négyzetmillimétere csodálatos. Már mindjárt boltokba is kerül.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés