Mára igazi klasszikussá érett a Mercedes-Benz SL kilencvenes évekbeli szériája, és abból is a legérdekesebb az AMG által tuningolt V12-es változat. Később ezt a motort kapta a Pagani Zonda is, az SL 73 AMG azonban jóval ritkább nála.

1989-ben a genfi autószalonon jelent meg a Mercedes-Benz SL roadster R129 jelű generációja, amit egészen 2001-ig gyártottak, és amiből összesen több mint kétszázezer példány készült. Jóval ritkábbak az AMG által tuningolt változatok, és azok közül is kiemelkedik az SL 73 AMG, ami egy egészen elképesztő méretű motort kapott.

Akinek nem lett volna elegendő az SL 600-ban dolgozó 6 literes V12-es motor 394 lóereje, annak az affalterbachi tuningcég szállította a megoldást.

Az erőforrást 7,3 literesre növelték, a teljesítménye 525 lóerőre, a nyomatéka 750 Nm-re nőtt.

Az SL ezzel 4,5 másodperc alatt gyorsult százra és 320 km/óra feletti sebességet ért el, amire ma is bólintanánk.

Az SL 73 AMG közben nem sokban tért el a gyengébb változatoktól, a külsőt mindössze a szerény légterelők, az AMG kerekek és a dupla kipufogóvég árulta el, persze a feliratokon kívül. A képeken látható fekete példányt 1999-ben gyártották, és Japánba szállították, ahol nem futott sokat,

még most is csak 35 ezer kilométer van az órájában.

Az SL-nek ez a változata őrületes ritkaság, újonnan tíz SL 500-ra jutott egy SL 600, és még az is tucatárunak számított a 11 ezer legyártott példányával.

A 7,3 literes V12-es motor érdekessége, hogy ezt kapta meg a Pagani Zonda,

de még abból is háromszor annyi készült, mint ebből az SL 73-ból. Októberben az RM Sotheby’s londoni aukcióján lehet rá licitálni.

Ez is érdekelhet:

Szelnénk az utakat ezzel az AMG által tuningolt Mercedesszel

1991-ben ez a 6 literes kupé volt a csúcs.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Mennél egy kört egy Mustanggal? Így soha ne!

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés