A bíróság első körben a Red Bullnak adott igazat.

Júniusban jött a hír, hogy az Aston Martin elcsábította a Red Bull aerodinamikai vezetőjét, Dan Fallowst, aki 2022. január 1-től technikai igazgatóként csatlakozott volna Lawrence Stroll csapatához, azonban mindez valószínűleg nem fog bekövetkezni egy darabig, az RB ugyanis bíróság elé vitte az ügyet.

Az történt, hogy a nyári bejelentés hatására a Red Bull – érvényesítve a szerződésben rögzített vonatkozó részeket – áthelyezte Fallowst az F1-es részlegről a Red Bull Technologies részlegre, amit kissé nehezen viselt emberünk, ezért egy hónappal később felmondott. A szakember kontraktusa eredetileg 2022 végéig szólt volna a Red Bullnál, annak lejárta után pedig egy ilyenkor szokásos 6 hónapos kényszerpihenőre kötelezik a delikvenst – hogy ne tudja továbbvinni az előző munkahelyén megszerzett információkat* –, vagyis Fallows legkorábban 2023. július 1-ig nem állhatna munkába az Aston Martinnál. Csakhogy Fallows szerint a kényszerpihenőt a felmondásától kell számítani, így az ő értelmezésében már a mostani szezon előtt csatlakozhat az Aston Martinhoz.

A Red Bull bíróság elé vitte az ügyet, ahol első körben neki adtak igazat – mondván szerződésszegés történt Fallows részéről, aki viszont nem hagyja annyiban a dolgot, így január 25. és 28. között újabb tárgyalás következik az ügyben, ám több mint valószínű, hogy ismét az RB javára fognak dönteni.

* A Red Bull azért is erősködik, mert Fallows az RB tervezőzsenije, Adrian Newey sztármérnök mellett dolgozott, vagyis a nagy 2022-es szabálymódosítások révén érkező teljesen új autóról bőven lehet információja, az osztrák istálló pedig nyilván nem szeretné ezeket még a szezon előtt kiadni másik csapatnak.

(Forrás: planetf1.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Vad pletyka kering arról, ki lehet Hamilton utódja, ha tényleg visszavonulna

Kizártnak tűnik, ahogy az is, hogy Lewis Hamilton szögre akasztja a sisakját.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Szokatlan végeredmény született a Kínai Nagydíj sprintkvalifikációján

További cikkeink a témában