Ez amolyan két legyet egy csapásra.

A Ferrari második-harmadik helyét hozó Miami Nagydíj után a maranellói istálló csapatfőnöke, Mattia Binotto úgy nyilatkozott,  hogy meglátása szerint a Red Bull már most annyit fejlesztett autóján, hogy a szezon végére akár átléphetik a 140 millió dollárban maximalizált költségvetési plafont.

Az a hír járja, hogy az RB a fejlesztési keretének 75%-át elköltötte már, a csapat tanácsadója, Helmut Marko ugyanakkor cáfolja a pletykákat és egyben vissza is szúrt legnagyobb riválisának:

„Nonszensz. Nem hiszem, hogy ebben a tekintetben más helyzetben lennénk, mint a Ferrari. Különösen annak tudatában, hogy Carlos Sainz Jr. többször is összetörte már az utóját az idényben. Az sem lehetett olcsó mulatság

– ezzel arra utalt az osztrák, hogy Sainz a szezon eddig öt futamából már háromszor (Melbourne-ben, Imolában és Miamiban) is nem kis költségű kárt okozott az autójában.

Marko emellett azt is elmondta, hogy minden frissítést úgy terveztek, hogy azzal az autó súlyát is csökkentsék, merthogy ebben a tekintetben még mindig gondjaik vannak az RB18-cal – valójában ez a probléma a csapatok többségénél fennáll.

(Forrás: racingnews365.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Piszok nagy botrány van készülőben Lewis Hamilton miatt az F1-ben

Ha nem is új, de egy mostantól szigorúbban vett szabály miatt kerülhet bajba Lewis Hamilton.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés