A Red Bull úgy bepanaszolta a Mercedest, hogy azt változtatásra kényszerítette az FIA
Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

És még el sem kezdődött a szezon...

A világbajnoki címet megcélzó Red Bull már februárban kijelentette (a Ferrari tavalyi, gyanús energiaforrása kapcsán), ha valami gyanúsat látnak, azt azonnal jelenteni fogják, nehogy bárki is jogtalan előnyhöz jusson (velük szemben).

A Mercedes trükkös, ám baromi zseniális kormányrendszere ellen egyelőre még keresik megfelelő jogszabályokat az osztrák istállónál, ám a címvédő hátsó fékhűtésének szabályosságát már olyan szinten sikerült megkérdőjelezniük, hogy az FIA új direktívát adott ki, amely bizony változtatásra kényszeríti a csapatot.

A probléma alapvetően az volt, hogy a Mercedes elrejtett egy plusz légcsatornát a hátsó fékfűtés szabályozott zónája fölött, amely extra hűtést nyújtott a fékeknek és a keréktárcsának, ergo a gumikezelést is befolyásolta.

Erre az FIA előállt a TD 014/20-as technikai direktívával, ami minden ilyen megoldást megtilt, már Melbourne-től kezdve, vagyis még a hétvégi szezonnyitó előtt módosítania kell a Mercedesnek, és a feltételezések szerint a rózsaszín Mercedesnek a Racing Pointnak is.

Eközben...

(Forrás: ,motorsport.com fotó: Getty Images)

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.