És ez már hivatalosnak tekinthető.

Amióta a Red Bull a tavalyi szezon felénél visszafokozta Pierre Gaslyt az AlphaTaurihoz (akkor még Toro Rosso), a fiatal francia megtáltosodott. Olyannyira, hogy az RB kistesójával dobogóra is álhatott, sőt, idén már egy futamgyőzelmet is összehozott.

Eközben a Red Bullhoz előléptetett Alexander Albon az új idényben messze elmarad az elvártaktól, – sokak szerint – kézenfekvő megoldás lenne, ha a szezon végén ismét ülést cserélne egymással a két pilóta, ám ezt most határozottan kizárt a csapat tanácsadója, Helmut Marko:

A legvalószínűbb az, hogy (ismét) menesztik Danyiil Kvjatot, akinek a helyét a jelenleg az F2-ben a Red Bull csapatával versenyző japán Cunoda Júki kapja meg, ezzel pedig megvalósulhat a Honda egyik legnagyobb F1-es álma.

UPDATE: Már hivatalos is, mármint hogy Gasly marad AlphaTaurinál:

A Red Bull viszont már látja, kit látna szívesen Albon helyén és Max Verstappen mellett:

Eközben...

(Forrás: planetf1.com, fotó: Getty Images)

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.