Értetlenül állnak a dolog előtt, persze a jó eredményt soha nem kell megmagyarázni.

Az Osztrák Nagydíjon a második helyről induló, de a rajtnál a hetedik helyre visszacsúszó Max Verstappen megszerezte saját maga, illetve a Red Bull (valamint a Honda) első győzelmét az idényben, vagyis a holland Spielbergben nemcsak a Mercedes, de a Ferrari pilótáit is megverte, ráadásul a nehezebbik úton.

Szerinted büntetést ér Verstappen előzése?

A tét nagy, a futamgyőzelem múlik rajta. Kíváncsiak vagyunk a véleményedre, szavazz!

Az osztrák RB-futamgyőzelem meglepő volt, annyira, hogy még az osztrák istálló sem érti, hogyan nyerhették meg a versenyt (a Ferrari helyett):

„A futam második felében szárnyra kaptunk, az autó hihetetlenül gyors volt, de az igazság az, hogy nem teljesen értjük, hogy miért.”

Chris Horner csapatfőnöknek persze azért van tippje, szerinte elkezdtek összeállni az új fejlesztések, no meg Verstappen is egészen elképesztőt autózott.

Verstappen győzelmével lemondhat a Mercedes és a Ferrari üléséről is

Most már muszáj lesz kitöltenie a szerződését 2020-ig.

(Forrás: Sky Sports, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés