Ha a zsúfolt városi utcákban minél kisebb egy autó, annál jobb, akkor a Toyota újdonsága a tökéletes városi kiskocsi, a C+Pod ugyanis még a smartnál is apróbb lett.

Japánról tudjuk, hogy zsúfoltak a városok, és nagy kincs a parkolóhely, ezért élveznek kedvezményeket a kis helyet foglaló, takarékos Kei kategóriás autók. Kapható volt nálunk is a mindössze három méter hosszú, zseniális térkihasználású, négyüléses iQ, de a Toyota most egy ennél is sokkal apróbb városi autót mutatott be.

A C+Pod mindössze 2,49 méter hosszú, 1,29 méter széles és 1,55 méter magas, ami azt jelenti, hogy a smartnál is rövidebb húsz centivel,

és keskenyebb csaknem negyvennel, mégis elférnek benne ketten, és az ülések mögött még csomagtérnek is maradt hely. A Toyota szerint egy átlagos autó helyére két ilyen apróság is befér keresztben.

Az autócska csak 690 kilogrammot nyom, ezért egy 12,5 lóerőre és 56 Nm nyomatékra képes villanymotor is elég hozzá,

hogy elérje vele a városi forgalomra elegendő 60 km/órás csúcssebességet. A lítiumion akkumulátor 9 kilowattórás, aminek egy feltöltésével 150 kilométeres hatótávot ígérnek, a töltés legalább 5 órába telik.

A Japánban kapható elektromos autókhoz hasonlóan a C+Pod áramforrásként is használható, áramszünet idején hasznos az 1500 wattos konnektor. Az autonóm vészfékkel és két légzsákkal szerelt kisautót magánszemélyek is megvásárolhatják, az ára 1,65 millió japán jenről indul, ami 4,7 millió forintnak felel meg, de nem valószínű, hogy Japánon kívül is forgalmazzák majd.

Ez is érdekelhet:

A Citroën bemutatta a legolcsóbb elektromos autót

Kisebb, mint a Smart, és havi hétezer forintért vihető.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

Ilyen lesz a Kawasaki első hidrogénhajtású motorkerékpárja

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés