A Forma–1 közölte a 2021-es versenynaptár tervezetét, amely 23 futamból fog állni. Pontosabban 22+1-ből, ugyanis egy kérdőjel még akad benne.

Jövőre is az Ausztrál Nagydíjjal indul az idény a március 20-i hétvégén, és szokás szerint az Abu-dzabi Nagydíjjal ér véget a december első hétvégéjén. A Magyar Nagydíjat viszont a megszokott időpont rendezik meg:

Ahogy azt már tudni lehetett, a Vietnámi Nagydíj kikerült menetrendből, míg a Szaúd-Arábia Nagydíj első alakalommal képezi a versenynaptár részét – emiatt elég nagy a zúgolódás:

Elszabadult a pokol, amint kiderült, hogy Szaúd-Arábia is bekerült az F1-versenynaptárba

Nekimentek a Szaúd-arábiai Nagydíjnak és az F1-tulajnak is.

Ez a versenynaptár egészen addig tervezetnek minősül, amíg az FIA Motorsport Világtanácsa rám nem bólint a dologra, de ez csak formalitás.

Az F1 elnöke, Chase Carey elmondta, bíznak benne, hogy nézőket is tudnak majd fogadni, de ugye ezt a koronavírus-járványtól teszik függővé.

Eközben...

Úgy lett most milliomos, hogy 12 éve megfogadta, hogy Hamilton megdönti Schumacher rekordját

Pedig 2008-ban Hamilton "még csak" 9 futamgyőzelemnél járt, na meg egy világbajnoki címnél.

(Fotó: Formula 1, nyitókép: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Szokatlan végeredmény született a Kínai Nagydíj sprintkvalifikációján

További cikkeink a témában