Nagy divatja van a klasszikus autók elektromos hajtásúvá alakításának, de ezúttal nem egy kis műhely, hanem maga a gyártó építette át egyik legendás modelljét. Így született meg a villanymotoros E-Type Zero, ami könnyebb és gyorsabb is az eredetinél.

Láttunk már elektromotorossá alakított klasszikus Porsche 911-et, de most a Jaguar E-Type is megszabadult a belsőégésű motorjától. Nem egy kis műhely, hanem maga a gyártó végezte el az átépítést, ami ennek megfelelően a legapróbb részletig nagyon profi lett. Az E-Type Zero úgy néz ki, mint egy gondosan felújított veterán, pedig a jövő hajtása dolgozik benne.

A lítiumion akkumulátor olyan nehéz és éppen akkora, mint az eredeti hathengeres motor volt, aminek a helyére került, a 300 lóerős elektromotort pedig a korábbi váltómű helyére építették be. Az E-Type Zero még így is 46 kilogrammal könnyebb, mint volt. Nem meglepő tehát, hogy elég jól megy, például 5,5 másodperc alatt gyorsul százra, ami a mai sportkocsik szintje.

A modernizált E-Type teljesen új műszerfalat kapott, ahová színes képernyős műszeregység és szórakoztatórendszer került, a fényszórók pedig teljesen LED-esek, de azért megőrizték eredeti formájukat. Az elektromos töltő csatlakozójához pedig nem kellett megbontani a zseniális formát, hiszen az eredeti tanknyílás fedele alá került.

A 40 kilowattórás akkumulátorról egy feltöltéssel 270 kilométert megy el ez a Jaguar, ami eredetileg 1968-ból származik. A típust 1961-ben mutatták be, és sokak szerint a világ legszebb autója, ezt mondta róla Enzo Ferrari is. A Zero egyelőre csak egyetlen példányban készült, de a gyáriak sokat sejtetően megjegyezték, hogy ezzel a hajtáslánccal bármelyik klasszikust át tudnák építeni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Ilyen lesz a Kawasaki első hidrogénhajtású motorkerékpárja

340 lóerős családi villanybusz a Volkswagen ID. Buzz GTX

További cikkeink a témában