Még csak néhány napja derült ki, hogy a Peugeot és a Fiat Chrysler a lehetséges együttműködésről tárgyal, most máris megerősítették a két cég egyesülését, amivel a világ negyedik legnagyobb autógyártója jön létre.

A héten írta meg a The Wall Street Journal, hogy az olasz-amerikai Fiat Chrysler Automobiles tárgyalásokat kezdett a francia PSA-csoporttal, és most már a két cég egyesüléséről szóló híreket erősítették meg. Az új vállalat a Volkswagen, a Toyota és a Renault-Nissan után a világ negyedik legnagyobb autógyártója lesz, amely évi 8,7 millió autót gyárt majd.

A fúzióval 48,5 milliárd dolláros tőkeértékű vállalat jön létre, amiben a PSA és az FCA egyenlő arányban lesznek tulajdonosok. Mindkét társaság vezetője megtartja a pozícióját: John Elkann, a Fiat elnöke az igazgatótanács vezetője lesz, Carlos Tavares, a PSA elnöke pedig a vezérigazgatói posztot tölti be. A számítások szerint a cég éves bevétele 170 milliárd euró, nyeresége 11 milliárd euró lesz.

Az egyesüléssel sok olyan márka kerül egy kalap alá, amiről korábban nem gondoltad volna, hogy egy gyártóhoz tartozik majd.

A PSA-csoport a Peugeot, Citroën, DS, Opel és Vauxhall márkákból áll, az FCA része a Fiat, Chrysler, Alfa Romeo, Jeep, Dodge, Ram, Abarth, Maserati és Lancia – a Ferrarit már néhány éve önállósították.

A Fiat Chrysler idén már tárgyalt a Renault-Nissan szövetséggel, de az egyeztetések kudarccal zárultak. A The Wall Street Journal szerint a fúzió „az egyenlők egyesülése” lesz. A lap szerint a világ legnagyobb autógyártói egy ideje azzal próbálkoznak, hogy átstrukturálják a termelésüket, részben a költségek növekedése, részben a gyors növekedés után az eladások lassulása miatt.

Ez is érdekelhet:

Megvan, mi a terve az Opellel a franciáknak

A PSA-csoport tagjaként hamarosan ismét nyereséges lesz az Opel.

Légy résen, mert épp valami fontos történik!

Napokon belül új magazint indítunk, tarts velünk a nulladik pillanattól! November elején startol a Raketa.hu, a Player-csoport jövőmagazinja, melyben veletek együtt keressük a válaszokat az előttünk álló évek nagy kérdéseire!
Kiemelten foglalkozunk az autózás/közlekedés forradalmával, az okosotthonokkal, a klímakérdéssel, megújuló energiával, a legizgalmasabb, éppen zajló társadalmi változásokkal és rengeteg termékkel és szolgáltatással, ami pillanatokon belül ránk töri az ajtót!
Ha szeretsz jó időben jó helyen lenni, kövesd be a Rakéta Facebook-oldalát, hogy azonnal tudd, ha kilőttük a magazint!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tömény elegancia ez az 1991-es Honda Legend Coupe

További cikkeink a témában