A világ végére is elvonulnánk ebben az MAN lakóautóban
Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Az expedíciós lakóautók sorát gazdagítja ez az MAN teherautó alapjára épült 1,5 millió dolláros Unicat mobil otthon, amiben bárhol elzárkózhatsz a világ elől.

Manapság felértékelődnek azok a helyek, ahová nyugodtan elvonulhatsz az emberek elől, és a masszív teherautók alapjára épített expedíciós lakaóautók tökéletesek erre a célra. A témában jártas német Unicat legújabb modellje egy hatkerekű MAN TGS teherautóra épül, 8,16 méter hosszú és menetkészen közel 20 tonnát nyom.

Az elülső részét az ebédlő foglalja el, a két padon hatan is elférnek, az asztalt lehajtva pedig dupla ágyat kapunk. A fő hálószoba a kabin hátuljába került egy 160 x 200 centméteres fűthető ággyal.

A kétlapos indukciós főzővel, rozsdamentes mosogatóval, mikrohullámú sütővel, mosogatógéppel, 130 literes hűtőszekrénnyel és 65 literes fagyasztóval teljesen felszereltnek mondható a konyha.

A fürdőszoba sem kempingstílusú, a teljesen elszeparált zuhanyozós helyiségben porcelánvécé és törölközőszárító is van

Ha nem napos időben táborozol, akkor a fedélzeti Honda aggregátor tehet jó szolgálatot, de az akkumulátor is elegendő energiát tárol ahhoz, hogy két hétre teljesen elvonulj a világ elől. A 600 literes tisztavíz-tartály sokáig elég lehet,

ebben a lakóautóban olyan tájra is eljutsz, ahol biztosan nem találkozol senkivel, a nehéz terepen a három differenciálzár és a felező fokozat válhat hasznodra. A szűk helyen 360 fokos kamera és hátsókerék-kormányzás, laza talajon pedig az állítható abroncsnyomás segíti a manőverezést.

Ha letáboroztál, akkor ideje, hogy elővedd a hátsó garázsban lévő járművet: ide egy quad vagy két motorkerékpár simán elfér. Az Unicat mobil otthonában öten is lakhatnak, de két személynek az ideális, és már indulnánk is vele a földkörüli útra, csak a 1,5 millió dolláros, azaz 480 millió forintos árát kell előteremteni hozzá.

Ez is érdekelhet:

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.