Korábban sem volt rózsás a Williams helyzete, de az elmúlt időszak történéseiből végképp nem tudtak kilábalni.

Egy korszak lezárult az F1 történetében, ugyanis az Olasz Nagydíjat követően a Williams család 43 év után kivonult a sportágból. Bár a csapatot továbbra is láthatjuk a mezőnyben – ráadásul továbbra is Williams néven – azt már a Dorilton Capital amerikai befektetési cég fogja irányítja.

Leköszönt a csapatfőnök(-helyettes)i posztról Claire Williams is – ideiglenes utódját házon belül találták meg –, aki most elmondta, mi tette be a kaput az istállónak:

„Minden lehetséges forrást kimerítettünk. (...) Sikerült új főszponzort szereznünk (egy lengyel telekommunikációs céget, a ROKiT-ot – szerk.), aki a csillagokat is leígérte az égről, de aztán szétesett a dolog, a bajt pedig csak tetézte a koronavírus-járvány is. Ebből már nem tudtunk kilábalni. Ha ez a két dolog nem történik meg, akkor sikerült volna megmenteni a csapatot.”

(Forrás: motorsport.com, grandprix.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tátra villamost emelnek daruval a levegőbe a hétvégén

További cikkeink a témában