Akár még idény közben.

Talán még soha nem voltak olyan hangosak azok a hangok, amik Valtteri Bottas kirúgását emlegetik, mint most. Egyre valószínűbbnek tűnik, hogy a finn nem kap új szerződést a Mercedestől, ami azt jelentené, hogy az idény végén távoznia kellene csapatától.

A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko szerint abban az esetben, ha a Mercedes megválna Bottastól, a finnek egyetlen csapatnál lenne esélye az F1-ben maradni: a Williamsnél, ahonnan a sportág egyik legnagyobb tehetségének tartott George Russell szegődne el Lewis Hamilton csapattársának – ergo a két pilóta helyet cserélhet egymással, a Williams csapatfőnöke, Jost Capito pedig nem zárja ki ennek lehetőségét:

„Pillanatnyilag semmit sem zárnék ki. Minden nyitott. Azt feltételezzük, hogy George velünk lesz a szezon végéig, és ő is ezt szeretné. Minden más spekuláció. Érvényes szerződésünk van vele, de persze minden megoldható, ha szükséges.”

Több pletyka is szól arról, hogy a Mercedes már a szezon közben elküldheti Bottast, merthogy a finn elég gyengén teljesít, miközben a Red Bull minden eddiginél nagyobb nyomás alá helyezi a címvédőt, aminek most igencsak elkélne két ponterős pilóta.

Eközben...

„Russell két évre ír alá a Mercedeshez”

Egyre inkább úgy tűnik, hogy ez tényleg meg fog történni.

Verstappen leléphet a Red Bulltól

A sikerek ellenére ez is simán benne van a pakliban a menedzsere szerint.

(Forrás: planetf1.com, fotó: formula1.com)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

Öt autó, aminek a bemutatója után meg kellett változtatni a nevét

A Maserati csendes szellője az elektromos GranCabrio Folgore

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés