Az Accord egy ideje már hiányzik a Honda európai kínálatából, pedig ha az új generációja úgy nézne ki, mint ez az Acura, akkor meg lennénk veszve érte. Az amerikai vevőknek szánt sportos szedánt vetíti előre a Type S koncepciója.

A szabadidő-autók divatja hozta magával, hogy a Hondának már nem érte meg az európai piacon tartani az Accordot. A japán gyártó persze most is kínál sportos szedánt, és az amerikai piacon ott az Acura márka, ami egy elég látványos koncepcióautóval vezeti fel a jövőbeli csúcsmodelljét. A Type S annyira dögösen néz ki, hogy azonnal beleszeretsz.

A Type S Concept arányai egyszerűen tökéletesek,

a határozott élekkel megrajzolt karosszéria a ragyogó fényszórókkal, a méretes diffúzorral és a négy kipufogóvéggel igazi japán stílusú sportlimuzint mutat. 21 colos metszett kerekei mögött a Brembo fékrendszer sárga nyergeket kapott, ami tökéletesen illik a megkapó kék fényezéshez.

A rejtett kilincs és az apró visszapillantó a tanulmányautókon kötelező elem, de egyre gyakrabban tűnik fel sorozatgyártásban is, és a Type S olyan jól sikerült, hogy az Acurának gyártásba kell adnia.

Még akkor is, ha nem tudjuk, milyen technika dolgozik alatta, de a 3,5 literes, turbós V6-os motorra, akár 400 lóerőre és összkerékhajtásra tippelünk.

Ha nem is lesz ekkora a teljesítménye, ezzel a formával a Hondának lenne keresnivalója a sportos szedánok között, szívesen látnánk, ha az európai piacra egy ennyire dögös autóval térne vissza az Accord neve.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés