Az Alfa Romeo még nem száll be a villamosítási és önvezetős tolongásba, inkább az utolsó pillanatig kihasználja az autózás klasszikus gyönyörűségei terén szerzett hírnevét.

Az Alfa Romeo páratlan kultuszát még kívülállóként is és a hazai utakon is átérzi az ember. Ez az egyetlen márka, melynek hívei rituálisan összevillantanak az utakon, amikor szembetalálkoznak és gyakoriak az Alfák forgalomban látható arányához képes igencsak népes márkatalálkozók is. Ha viszont Olaszországban autózunk egy Alfával, olyan tömény jelenlétét tapasztaljuk a márka iránti rajongásnak, szeretetnek, hogy az szinte kicsapódik a levegőből a szélvédőre. Pár napja négy különböző új Alfával is átélhettem ezt az élményt. Már amennyire újnak nevezhetünk két ötéves modellt, persze.

Míg az autógyártók gyakorlatilag mindegyike a jövővel kampányol manapság, az Alfa a múltba nyúlt vissza egy kis ihletért. Ha gonosz vagyok, mondhatom, hogy a márkának nehéz lenne hibrid vagy elektromos Alfákkal és high-end önvezető technológiákkal menőznie, mert ilyenjei egyelőre nincsenek. (Jövőre várjuk az első plug-in Alfát, a Tonale konnektoros változatát.) De nem vagyok gonosz, mert az Alfa Romeónak igenis minden joga megvan ahhoz, hogy a legvégsőkig kiélvezze a belsőégésű motor korát. Aki ezt nem érti, nézzen körül a márka múzeumában és meg fogja érteni.

A két jelenleg kapható Alfa-modell, a Stelvio és a Giulia mostantól két különleges kivitelben, GT Junior illetve 6C Villa d'Este felszereltségben is kapható. Előbbi a '60-as évek gyönyörű kis tömeg-Alfájának állít emléket, a külső-belső összeállítás fókuszában a sportosság áll. Utóbbi az elegancia és a luxus motívumát hangsúlyozza a '40-es évek végéről származó túrakupé és a Comói-tó partján álló, az autós szépségversenyekkel elválaszthatatlanul összekapcsolódó luxushotel nevének felvételével.

Alfa 1300 GT Junior 1965-ből és Stelvio GT Junior edition 2021-ből
Alfa 6C Villa d'Este 1949-ből és a mai Alfák

Mindkét exkluzív széria csak kétféle motorral, a 2,2 literes dízellel vagy a kétliteres turbós benzinessel kapható. A Giulia hátsókerék-hajtású, a Stelvio a SUV-műfajnak megfelelően összkerekes, a motorok pedig 190 és 210 (dízel), illetve 200 és 280 lóerősek. (A nagyobb tömegű Stelvio az izmosabb.) A spéci kiviteleket a műszerfal és a fejtámlák hímzése, valamint két különleges szín, a 6C Villa d'Este mélypirosa és a GT Junior okkersárgája emeli ki a Giuliák és Stelviók sorából. A felszereltség mindkét verziónál igen gazdag, de a Villa d'Este komfortüléseket kapott és általában inkább a kényelemre fókuszál, a GT Junior sportos székekkel és hangsúlyos dinamikával várja a pilótát.

Vicces ezt így megemlíteni a két-két vadonatúj kocsi mellé kiállított névadó veteránokkal a háttérben, pedig így van: a Giulia és a Stelvio a maguk műfajában kifejezetten konzervatív, klasszikus stílusú modellek. Az utolsók a prémium középkategóriában, akiknek még rendes, mutatós órás műszeregységük, könnyen átlátható, gyorsan, odafigyelés nélkül is kezelhető sok gombos, sok tekerentyűs műszerfaluk és csak mintegy mellékesen odabiggyesztett, kisméretű érintőképernyőjük van. Ezek az autók még büszkén hirdetik, hogy náluk a hangsúly a vezetési élményen, az intim ember-gép kapcsolaton és a sebességen, a gyors, izgalmas utazáson van.

A forma kedvéért természetesen menetpróbát is tartott az Alfa a meghívott újságíróknak és nagyon jól tette. Már el is felejtettem a sok villanyautó és érintőképernyős HMI áradatában, hogy milyen jó dolog ilyen igazi autókat vezetni. A harmóniát sem a Stelvióban, sem a Giuliában nem is törte meg semmi más, csak a modern technika. A túl aggódós, többször is vakriasztást adó, ráfutásveszélyre  figyelmeztetés többszólamú kürthangja legalább vicces, de az előttünk lassító autó mögött néha pánikszerű befékező és közben rémülten visító automatikus vészfékezés már csak idegesítő.

Máskülönben pedig mindkét autó mindkét motorral remekül vezethető, élénk mozgású, pontosan irányítható, de kényelmesen rugózó prémiumautó. És a hazai pályán tényleg hihetetlenül imádja őket a közönség. Amikor a Stellantis megalakult, a latin prémiummárkák helyzete tűnt a leginkább kritikusnak. A Lancia és a DS kikukázására fogadni is mertem volna, de az Alfa életére se tettem volna fel egy lyukas kétlírást sem. Azóta persze tudjuk, hogy minden Stellantis-brand kapott tíz évet bizonyítani, de ha nem is tudnám, látva azt a szeretetet, ami Olaszországban veszi körül az Alfát, már nem tudom elképzelni, hogy ennek a márkának valaha vége lesz.

A Giulia különleges változatai hátsókerék-hajtásúak
A Stelvio spéci kivitelei mind 4x4-esek

Jó ez a Giulia és jó a Stelvio is - kinek a pap, kinek a papné. Vegye-vigye, aki megkívánja, élvezzük ki az utolsó éveket, amíg egy benzines, pláne dízel autóval is el lehet indulni hosszú utakra és be lehet menni velük a városokba. Én a magam részéről nagyon örülök, hogy még léteznek ilyen Alfa Romeók. Bár persze azt is rettentő kíváncsian várom, milyen lesz az első hibrid, pláne elektromos Alfa.

Csak jövőre jön a következő új Alfa-modell:

 

És ezt olvastad már?
„Hamilton letakarította az őrült Verstappent”, akinek már „nem áll túl jól a szénája”
A whisky, ami bebalzsamozza a lelked! Ismerd meg a Makers Mark különleges világát!