A hatvanas évek elején új korszakot kezdett az Alfa Romeónál a Giulia. A sportos szedán a hetvenes évek végéig meghatározta az alfás kínálatot, és a mai napig hatással van a márka stílusára.

1962. június 27-én, éppen hatvan éve mutatta be az Alfa Romeo a Giuliát a monzai versenypályán. A gyönyörű Giulietta utódja tulajdonképpen az egyik első sportlimuzinnak számított a piacon, az Alfa Romeo ugyanis az elsők között szerelt nagyteljesítményű motort egy könnyű, alig egy tonnás autóba, amivel bekerült az autózás történelemkönyvébe.

A hatvanas évek elején az Alfa Romeónak már kultusza volt a rajongók között,

akik a stílusos formája és a vezetési élménye miatt keresték a milánói márka típusait. Szükség volt azonban egy korszerűbb modellre, amivel felpörgethetik az újonnan épült aresei üzem termelését. A Giulia kiváló választásnak bizonyult, hiszen egészen a hetvenes évek végéig gyártásban maradt.

Modern megoldásokkal tele

Az ötvenes évek közepe óta gyártott Giulietta utódjának fejlesztése már 1959-ben elkezdődött. Az új Giulia a műszaki tartalmát jelentős részben az elődjétől örökölte volna, de végül a fejlesztése során egy teljesen új konstrukció készült, és csak egy kevés hasonlóság maradt a két modell között. A Giulietta gyártása három évvel a Giulia bemutatója után, 1965-ben fejeződött be.

Az ötvenes évek közepétől gyártott Giuliettához képest óriási előrelépés volt a Giulia

Az új Giulia a 4,14 méteres hosszával nemcsak nagyobb és tágasabb, de jóval modernebb is lett az elődjénél, tele volt előremutató műszaki megoldásokkal. A szögletes formáját az elején nem fogadták jól, de valójában a szélcsatornában gondosan kikísérletezett karosszériáról volt szó, ami 0,33-as Cw-értékével a kor legáramvonalasabb szedánjának számított.

Kamm-forma és örökség

A döntött szélvédőjével, a sík oldalával és a Kamm-forma alapján meredeken levágott hátsó részével a Giulia aerodinamikája tökéletes volt, ami hozzájárult a kiváló menettulajdonságaihoz. Az Alfa szedánja az elsők között kapott differenciáltan deformálódó karosszériát, energiaelnyelő első résszel és masszív utascellával, ami a modern autók biztonságát vetítette előre.

A Giulia néhány részlete azonban kezdetben elmaradt az általánosan korszerű felépítésétől. Az első években még a nehezebben kezelhető és kevésbé biztonságos kormányváltóval, valamint négy dobfékkel kínálták. A tárcsafékek csak 1963 augusztusában jelentek meg, míg a padlóváltó 1964-ben vált elérhetővé, és csak két évvel később vált szériafelszereléssé.

Turismo Internazionale

Az elsőként bevezetett modell a Turismo Internazionale után a TI jelölést viselte, a lelke a könnyűfémből készült, két vezérműtengelyes motorja volt, az 1570 köbcentis erőforrás 92 lóerőre volt képes. A gyári adatok szerint 165 km/óra volt a végsebessége, de a korabeli teszteken a 176 km/órát is megfutotta az Alfa kompakt sportlimuzinja.

A legizgalmasabb Giulia a TI Super volt, egy utcai túraversenyautó, amit 1963-ban mutattak be,

és csak 501 példányban készült, ezért mára a legkeresettebb veteránok közé tartozik. Az 1,6 literes motorja két Weber karburátorral 112 lóerőt adott le, a tömegét plexi hátsó ablakokkal és magnézium kerekkel 910 kilogrammra szorították le, ezért a végsebessége elérte a 185 km/órát.

Az 1964-ben bemutatott belépőmodell, a 78 lóerős Giulia 1300 a szerényebb alapfelszereltsége miatt sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ezért hamarosan kijött a TI kivitele. A ’65-ös genfi autószalonon bemutatott Giulia Super pedig 98 lóerővel és sportosabb részletekkel a modell legnépszerűbb változatává vált.

Giulia Sprint GT

1962-ben a Giulia érkezése után is a Giulia nevet kapták a korábbi Giulietta alapjára épülő Sprint és Spider modellek megújult változatai. A Giulia Spider egészen 1966-ig, az ikonikus Duetto Spider bemutatásáig gyártásban volt, míg a kétajtós kupé helyére az 1963-ban bemutatott Giulia Sprint GT lépett, ami számtalan változatban készült, de az már egy másik történet.

A dízel nem jött be

Az olajválság kapcsán a Giulia lett az Alfa Romeo első dízelautója, amit nagy szentségtörésnek tartottak akkoriban. Az 1760 köbcentis négyhengerest a Perkins szállította, a zajos működése és a szerény 52 lóerős teljesítménye miatt sem kedvelték meg, összesen csak 6500 példányt adtak el. A dízel Alfa sikerét csak a common-rail motoros 156-os hozta el a kilencvenes években.

A Giulia pályafutása tehát a hetvenes években folytatódott, több ráncfelvarráson is átesett, de a kínálatát egyszerűsítették. 15 év alatt 572 ezer példánya készült, a sikere mellett pedig a kulturális jelentősége is megkérdőjelezhetetlen, a rendőrautótól a filmsztárig számtalan szerepben tündökölt a Giulia, ami hosszú időre megerősítette az Alfa Romeo sportos imázsát.

Ez is érdekelhet:

És ezt olvastad már?
Lewis Hamilton egy takarítónőt is eljátszott volna, hogy szerepelhessen kedvenc filmjének folytatásában