A hatvanas évek elején új korszakot kezdett az Alfa Romeónál a Giulia. A sportos szedán a hetvenes évek végéig meghatározta az alfás kínálatot, és a mai napig hatással van a márka stílusára.

1962. június 27-én, éppen hatvan éve mutatta be az Alfa Romeo a Giuliát a monzai versenypályán. A gyönyörű Giulietta utódja tulajdonképpen az egyik első sportlimuzinnak számított a piacon, az Alfa Romeo ugyanis az elsők között szerelt nagyteljesítményű motort egy könnyű, alig egy tonnás autóba, amivel bekerült az autózás történelemkönyvébe.

A hatvanas évek elején az Alfa Romeónak már kultusza volt a rajongók között,

akik a stílusos formája és a vezetési élménye miatt keresték a milánói márka típusait. Szükség volt azonban egy korszerűbb modellre, amivel felpörgethetik az újonnan épült aresei üzem termelését. A Giulia kiváló választásnak bizonyult, hiszen egészen a hetvenes évek végéig gyártásban maradt.

Modern megoldásokkal tele

Az ötvenes évek közepe óta gyártott Giulietta utódjának fejlesztése már 1959-ben elkezdődött. Az új Giulia a műszaki tartalmát jelentős részben az elődjétől örökölte volna, de végül a fejlesztése során egy teljesen új konstrukció készült, és csak egy kevés hasonlóság maradt a két modell között. A Giulietta gyártása három évvel a Giulia bemutatója után, 1965-ben fejeződött be.

Az ötvenes évek közepétől gyártott Giuliettához képest óriási előrelépés volt a Giulia

Az új Giulia a 4,14 méteres hosszával nemcsak nagyobb és tágasabb, de jóval modernebb is lett az elődjénél, tele volt előremutató műszaki megoldásokkal. A szögletes formáját az elején nem fogadták jól, de valójában a szélcsatornában gondosan kikísérletezett karosszériáról volt szó, ami 0,33-as Cw-értékével a kor legáramvonalasabb szedánjának számított.

Kamm-forma és örökség

A döntött szélvédőjével, a sík oldalával és a Kamm-forma alapján meredeken levágott hátsó részével a Giulia aerodinamikája tökéletes volt, ami hozzájárult a kiváló menettulajdonságaihoz. Az Alfa szedánja az elsők között kapott differenciáltan deformálódó karosszériát, energiaelnyelő első résszel és masszív utascellával, ami a modern autók biztonságát vetítette előre.

A Giulia néhány részlete azonban kezdetben elmaradt az általánosan korszerű felépítésétől. Az első években még a nehezebben kezelhető és kevésbé biztonságos kormányváltóval, valamint négy dobfékkel kínálták. A tárcsafékek csak 1963 augusztusában jelentek meg, míg a padlóváltó 1964-ben vált elérhetővé, és csak két évvel később vált szériafelszereléssé.

Turismo Internazionale

Az elsőként bevezetett modell a Turismo Internazionale után a TI jelölést viselte, a lelke a könnyűfémből készült, két vezérműtengelyes motorja volt, az 1570 köbcentis erőforrás 92 lóerőre volt képes. A gyári adatok szerint 165 km/óra volt a végsebessége, de a korabeli teszteken a 176 km/órát is megfutotta az Alfa kompakt sportlimuzinja.

A legizgalmasabb Giulia a TI Super volt, egy utcai túraversenyautó, amit 1963-ban mutattak be,

és csak 501 példányban készült, ezért mára a legkeresettebb veteránok közé tartozik. Az 1,6 literes motorja két Weber karburátorral 112 lóerőt adott le, a tömegét plexi hátsó ablakokkal és magnézium kerekkel 910 kilogrammra szorították le, ezért a végsebessége elérte a 185 km/órát.

Az 1964-ben bemutatott belépőmodell, a 78 lóerős Giulia 1300 a szerényebb alapfelszereltsége miatt sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ezért hamarosan kijött a TI kivitele. A ’65-ös genfi autószalonon bemutatott Giulia Super pedig 98 lóerővel és sportosabb részletekkel a modell legnépszerűbb változatává vált.

Giulia Sprint GT

1962-ben a Giulia érkezése után is a Giulia nevet kapták a korábbi Giulietta alapjára épülő Sprint és Spider modellek megújult változatai. A Giulia Spider egészen 1966-ig, az ikonikus Duetto Spider bemutatásáig gyártásban volt, míg a kétajtós kupé helyére az 1963-ban bemutatott Giulia Sprint GT lépett, ami számtalan változatban készült, de az már egy másik történet.

A dízel nem jött be

Az olajválság kapcsán a Giulia lett az Alfa Romeo első dízelautója, amit nagy szentségtörésnek tartottak akkoriban. Az 1760 köbcentis négyhengerest a Perkins szállította, a zajos működése és a szerény 52 lóerős teljesítménye miatt sem kedvelték meg, összesen csak 6500 példányt adtak el. A dízel Alfa sikerét csak a common-rail motoros 156-os hozta el a kilencvenes években.

A Giulia pályafutása tehát a hetvenes években folytatódott, több ráncfelvarráson is átesett, de a kínálatát egyszerűsítették. 15 év alatt 572 ezer példánya készült, a sikere mellett pedig a kulturális jelentősége is megkérdőjelezhetetlen, a rendőrautótól a filmsztárig számtalan szerepben tündökölt a Giulia, ami hosszú időre megerősítette az Alfa Romeo sportos imázsát.

Ez is érdekelhet:

Nem értették, mára klasszikussá érett az Alfa Romeo 155

Harminc éve jelent meg az Alfa Romeo fronthajtású szedánja.

Az Alfa Romeo korszakalkotó autója volt a 156

25 éve jelent meg, és több téren is utat mutatott az Alfa 156.

Az Alfa Romeónak gyártásba kellett volna adnia ezeket az autókat

Szívesen láttuk volna ezeket az Alfákat az utakon.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés