Bernie Ecclestone kicsit beleszállt Fernando Alonsóba.

Az F1 korábbi atyaúristene szerint két világbajnoki cím nem elég ahhoz, hogy valakit a sportág legendái között tartsanak számon. Ecclestone éppen ezért úgy van vele, hogy Alonso rosszul meghozott (karrier)döntéseinek és csapatváltásainak köszönhetően nemcsak vébécímekről csúszott le, de szimplán megmaradt csak egy nagyon jó pilótának:

„Minden kétséget kizáróan egyike a legjobb versenyzőknek, de fontos szituációkban időnként rosszul döntött. Emiatt nyilvánvalóan nem éppen van a legjobbak között az élet más területein. Stirling Moss például soha nem volt világbajnok, mégis ő az egyik a legnagyszerűbb pilótáknak.”

A spanyol 2013 ót nem nyert semmit, dobogóra is a 2014-es Magyar Nagydíjon állhatott utoljára, pedig egy Ferrarinál volt – igaz, akkoriban a Mercedes és a Red Bull volt az élmenő. A mclarenes éráról meg ne is beszéljünk, mert őrülten szenvedett – és szenved még mindig – a wokingiakkal együtt.

Eközben meg...

(Fotó: Twitter)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ráhúzta egy taxis a kormányt egy bringásra az Alagút bejáratánál, aztán a kijáratnál kiszállt és elé állt

Ezt a Ferrarit igazán megcsúfították, hogy extrém körülmények között is lehessen versenyezni vele

Gyorsabb lett, mégis kevesebbet fogyaszt – kipróbáltuk a megújult Lexus UX-et

További cikkeink a témában