A kétszeres világbajnok ismét "kedvesen" üzent a Dakar-raliról.

Az élete első Dakar-raliján teljesítő Fernando Alonso ismét üzent a Lewis Hamiltonnak, szerinte a brit a hétszeres világbajnok Michael Schumacherhez hasonlóan csak az autójának köszönheti eredményeit:

„Mindketten csak a verhetetlen autójuk miatt tudtak dominánsak lenni.”

A spanyol úgy véli, pontosan ez tette lehetővé mindkettőjük számára, hogy azt csináljanak az F1-en kívül, amit csak akarnak, amit egyébként szerinte egy kisebb csapatnál egyikük sem tehetett volna meg.

A két pilóta közötti különbséget abban látja Alonso, hogy Schumacher sokkal fegyelmezettebbnek és felkészültebbnek volt Hamiltonnál, ennek ellenére szerinte 2020-ban összejön a britnek a hetedik világbajnoki cím, amivel beéri a legendás Schumachert.

Nem először üzent Alonso Hamiltonnak a Dakarról:

Alonso bohóckodásnak tartja, amit Hamilton csinált

Élete első Dakar-ralijáról üzent a kétszeres F1-világbajnok a hatszoros F1-világbajnoknak.

(Forrás: planetfe1.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ezt a Ferrarit igazán megcsúfították, hogy extrém körülmények között is lehessen versenyezni vele

Gyorsabb lett, mégis kevesebbet fogyaszt – kipróbáltuk a megújult Lexus UX-et

Még több erő és luxus a Land Rover Defenderben

További cikkeink a témában