A holland tovább növelte előnyét Lewis Hamiltonnal szemben.

Max Verstappen nyerte az Amerikai Nagydíj szombati időmérőjét, így ő rajtolhatott az élről Austinban, mellőle Lewis Hamilton indulhatott. Bár ideje alapján a második sorba, egészen pontosan a negyedik helyre kvalifikálta magát Valtteri Bottas, motorcsere miatt hátrasorolták egészen a kilencedik helyig – így nézett ki tehát a rajtrács:

Bár Hamilton a második helyről simán lerajtolta a pole pozícióból induló Verstappent Austinban, a holland egy korai  kerékcserével a hétszeres világbajnok elé tudott vágni – Hamilton kerékcseréje után több mint hatmásodperces hátránnyal tért vissza a holland mögé, ami a második bokszkiállás után körről körre csökkeni kezdett.

Hamilton örült tempót diktált, az utolsó körnek például már úgy vágott neki, hogy többször is egy másodpercen belülre került a hollandhoz képest, ám megelőzni már nem tudta a gumijaival küszködő Red Bull-ost, így

Verstappen idei nyolcadik, pályafutása 18. futamgyőzelmét aratva megnyerte az Amerikai Nagydíjat

– a dobogóra Hamilton mellett még Sergio Pérez állhatott fel, vagyis az RB csapat szinten is jól teljesített:

Ez azt is jelenti, hogy Verstappen 12 pontra növelte előnyét Hamiltonnal szemben a világbajnoki pontversenyben. A 22 futamos idényből még öt verseny van hátra, a folytatás november 7-én Mexikóban lesz.

Eközben...

Kimondták: megszűnhet a Forma–1

Szerinted is halálra van ítélve a sportág?

Alonso szerint csak két pilóta magaslik ki a mezőnyből, és egyik sem Hamilton

A brit kizárásával már esélyes, hogy kitalálod, kikre gondolhat a kétszeres világbajnok.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Sainz olyan ajánlatot kapott, amivel még a Red Bull sem tud versenyezni

További cikkeink a témában