Ha lenne egy veteránkorú BMW 5-ösünk, nem biztos, hogy amerikai motort tennénk bele, de ebben a wisconsini műhelyben kipróbálták.

1981-ben jelent meg a BMW 5-ös sorozatának E28-as generációja, és az M5-ön innen az 535i számított a csúcsmodellnek, amiben 3,4 literes soros hathengeres motor dolgozott 218 lóerővel, és még a visszafojtottabb amerikai piacos változatban is 185 lóerővel. Ezt kevesellhették abban a wisconsini műhelyben, ahol amerikai V8-ast építettek bele.

2019-ig tíz éven keresztül dolgoztak az autón, aminek az orrába egy csökkentett lökettérfogatú, 5,1 literes V8-ast építettek be, és jókora turbófeltöltővel szerelték fel. A teljesítménye 543 lóerőre, a maximum nyomatéka 690 Nm-re nőtt, tehát

jóval izmosabb lett a korabeli M5-nél is, ami a nyolcvanas években 286 lóerőre volt képes.

A ’85-ös évjáratú 535i nem tökéletes, a karosszériáján karcolások, a műszerfalán repedések láthatók,

és a motorcsere során sem a kiállítási szépségre mentek rá, mindenesetre most bárki átveheti a projektet. A Bring a trailer oldalán hirdették meg az autót, amire jelenleg 29 ezer dollárnál tart a licit, de még nem érte el a minimumárat.

Ez is érdekelhet:

Mozgásban is döbbenetes a legcápásabb 5-ös BMW

Csoda, hogy még létezik ez az autó.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés