Az összerámolva alig másfél méter hosszú Armadillo-T-t a telefonunkkal navigálhatjuk a parkolóhelyre, tíz percnyi töltéssel száz kilométert is megtesz.

A Korea Advanced Institute of Science and Technology egyetemen kifejlesztett autó nem véletlenül kapta az Armadillo nevet, hiszen az örvös tatuhoz hasonlóan képes összegömbölyödni, vagyis egy gombnyomásra a hátsó része burokszerűen rázáródik a vezetőfülkére. A normál állapotban is csak 279 centiméter hosszú kocsi ekkor 165 centiméteresre zsugorodik, tehát valamivel rövidebb, mint egy átlagos Vespa robogó.

Hogy a parkolás még könnyebb legyen, az autót összezárt állapotban a telefonunkról tudjuk irányítani, a kocsiban ülve pedig – a Tesla Model X-hez hasonlóan – visszapillantó tükrök helyett kamerák segítik a manőverezést. A telefonnal amúgy távirányítással is kinyithatjuk a kocsit, így azt a néhány percet is megspórolhatjuk, amíg az autó kihajtogatja magát.

A mindössze 450 kilogrammos Armadillo-T-t a kerekekben elhelyezett villanymotorok hajtják, és a készítők ígérete szerint egy tízperces gyorstöltéssel száz kilométert tud megtenni. A végsebessége ugyan csak 60 km/h, de a szöuli (vagy akár a budapesti) forgalomban ez általában több is mint elég.

Az Armadillo egyetlen hibája, hogy jelenlegi formájában még a Smarthoz és már városi kisautókhoz képest is elég csúnyácska, tehát a dizájnon még lehetne finomítani – nagy kár lenne, ha egy ilyen ígéretes projekt a külsőségeken bukna el.

(Fotó: Wikitree.co.kr)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés