A kupé után vászontetős kabrió kivitelben is bemutatta a DB11-et az Aston Martin, és az új Volante a brit márka eddigi legelegánsabb nyitott sportkocsija lett. 510 lóerős biturbó V8-as AMG motor dolgozik benne.

Számíthattunk rá, hogy kabrióként is elkészül az új DB11, hiszen az Aston Martinnak eddig is voltak nyitott tetős sportautói. Az új modell azonban minden eddiginél jobban fest, akár tető nélkül, akár felhúzott vászontetővel nézzük. A teljesen új alumínium karosszériája pedig könnyebb és merevebb is az előző modellénél.

Bordó, fekete és szürke színben kérhető a vászontető, amit 14 másodpercbe telik kinyitni, akár a távirányítóról, akár menet közben, 50 km/órás sebességig.

A nyolcrétegű vászontető a szélsőséges időjárásnak is ellenáll, ezt a sarkkörön és a Death Valley forróságában is tesztelték az Aston Martin mérnökei. Mi több, egy speciális időjáráskamrában egy hónap alatt 10 évnyi használatot modelleztek, 100 ezer tetőnyitással, hogy biztosak legyenek benne, bírni fogja a strapát.

Mivel egy ilyen kabriót akár minden nap használnak, jó tudni, hogy a vászontető csomagolásának is köszönhetően a csomagtartója 20 százalékkal nagyobb a DB9-énél, és az Aston Martin kabriók történetében először Isofix gyerekülés-csatlakozók kerültek a hátsó ülésekhez is. A motorja 4 literes, 510 lóerős biturbó V8-as az AMG-től.

199 ezer eurótól indul az ára, és bár nemsokára jön a tél, de aki most megrendeli, 2018-ban a tavaszi szezont már az új Aston Martin DB11 Volante kormányánál kezdheti.

Nem jön be a vászontető? Nézd meg a kupét is!

Tizenkét henger alatt is van élet az Aston Martin DB11-ben

A Mercedes-AMG motorjával is elég meggyőzően szól.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés