Gondoltad volna, hogy már fél évszázada is annak, amikor először emelkedett levegőbe a Concorde? A legendás szuperszonikus repülőgépnek állít emléket az Aston Martin legújabb limitált szériája.

1969-ben nemcsak a Holdra szállás számított mérföldkőnek, hanem az is, hogy levegőbe emelkedett az első szuperszonikus utasszállító repülőgép. A Concorde szolgálatba állítására még 1976-ig várni kellett, és egy baleset miatt 2003-ban végül kivonták a típust, máig lehet csodálni a technikája miatt. Az Aston Martin most egy limitált szériával kedveskedik az évfordulóra.

A különkiadás alapját a szériában is gyönyörű DBS Superleggera adja, aminek a karosszériáját több helyen, és még a logóját is a British Airways színei ékesítik. A sárvédőkre Concorde formájú betét került,

a titánium váltófülek pedig egy olyan Rolls-Royce sugárhajtómű anyagából készültek, amely egy Concorde gépen szolgált.

Ha nem is szuperszonikus, de az Aston Martin sportautója is elég gyors tud lenni.

Az 5,2 literes biturbó V12-es motorja 725 lóerőre képes és 900 Nm a maximum nyomatéka, amivel 3,4 másodperc alatt gyorsul százra, és 340 km/óra a végsebessége. A Concorde sebessége 2200 km/óra volt, amivel a hangsebesség kétszeresét is túlszárnyalta.

A limitált szériás DBS Superleggera legalább olyan ritka látvány lesz, mint a Concorde, mert csak 10 példányban készül.

Ez is érdekelhet:

Már az Aston Martinnak is van szabadidő-terepjárója

A Cayenne és az Urus erős riválist kapott.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Hamarosan itt az új BMW X3

További cikkeink a témában