Az első németországi szakaszellenőrző rendszer sikeres tesztje után hamarosan Berlin környékén is mérik majd az autósok átlagsebességét, ami hatásosabb és igazságosabb módszernek ígérkezik.

Magyarországon még nem ismert, de ha jártál már autóval más európai országokban, mondjuk Ausztriában vagy Hollandiában, akkor találkozhattál az autópályákon az átlagsebesség-méréssel. A német utakon tesztjelleggel már működött egy helyen, és ennek sikeres eredményét követően hamarosan más térségekben is bevezetik az útszakaszra vonatkozó sebességellenőrzést. A legközelebb például Berlinben.

A fővárost övező Brandenburgban már a helyét is megtalálták a rendszernek, a Berlinbe vezető A2-es autópályán, Potsdam térségében. A terveket a brandenburgi belügyminiszter is megerősítette, de a jogszabályi háttér még hiányzik, például a rendőrségi törvényt kell kiegészíteniük azzal, hogy átlagsebességet is mérhetnek a rendőrök. A sebességmérés nem titokban folyik majd, közlekedési táblával is jelzik.

A section control néven ismert rendszer bevezetésétől azt várják, hogy csökkenti az átlagsebességet az érintett útszakaszon, jelentősen redukálja a gyorshajtások számát, és összességében is biztonságosabbá, folyamatosabbá teszi a forgalmat.

A rendszer ráadásul igazságosabb a sofőrökkel szemben, hiszen nem a kisebb hibákat, a pillanatnyi gyorshajtást bünteti,

aminek lehet egy apró figyelmetlenség, vagy az utassal való beszélgetés is az oka, hanem a szándékos gyorshajtást.

Hol mérhetnek átlagsebességet?

A szakaszos sebességméréssel érintett útszakasznak legalább két kilométer hosszúnak kell lennie, ahol fel- és lehajtó sávok nincsenek, a kamerák pedig az összes forgalmi sávot figyelemmel tartják. A rendszer működési elve nagyon egyszerű: a belépési és a kilépési ponton is felvétel készül a járműről, és a két mérési pont közötti távolság, valamint a megtett idő alapján számítják ki az átlagsebességet. Ha a sofőr gyorsabban hajtott a megengedettnél, automatikusan eljárást indítanak.

A tesztüzem két évig futott Alsó-Szászországban egy olyan 2,2 kilométer hosszú útszakaszon, ahol 100 km/órás sebességkorlátozás volt érvényben, de az átlagsebesség jellemzően 105 km/óra felett alakult. A projekt eredményeként ez az érték 95 km/órára csökkent, és a teszt időszaka alatt balesetet sem jegyeztek fel, pedig az előző években négy halálos baleset is történt a környéken. 2021-től éles üzemben folytatódik az átlagsebesség-mérés a hannoveri B6-os úton.

Egyre több országban mérnek átlagot

Ausztriában már húsz éve foglalkoznak szakaszos sebességméréssel, jelenleg hat helyszínen, és az érintett szakaszokon 50 százalékkal csökkent a halálos balesetek száma. Hollandiában először 2002-ben vezették be az autópályákon, ott 47 százalékkal kevesebb tragédia történt. Svájcban és Nagy-Britanniában, ahol szintén alkalmazzák a sebességmérésnek ezt a módszerét, hasonló tapasztalatokról számoltak be a hatóságok.

A szakaszos mérés a magyar utakon sem ismeretlen, de egyelőre más célra használják: a budapesti bevezető utakon elhelyezett kamerák felvételei alapján tudja megállapítani a rendszer a főbb közlekedési utak terheltségét, egyszerűen az alapján, hogy egy adott jármű mennyi idő alatt jut el a város széléről a belső kerületekbe, az éppen aktuális átlagos időt pedig az út feletti digitális táblán percben meg is mutatja.

A Budapest Közút által üzemeletetett rendszer azonban zártláncú, nem sebességmérésre szolgál, ezért ha megjavítod a szintidőt, nem jár érte „jutalom”.

A korábbi tervek szerint itthon is indult volna az átlagsebesség-mérés:

A végső csapásra készül a rendőrség a gyorshajtók ellen

Ha bevezetik, tényleg ellehetetlenül a gyorshajtás.

(Forrás: OBB, BKK, ADAC, Asfinag)

Ez is érdekelhet:

Gyalogosokra is villantott a traffipax, estére már versenyt rendeztek belőle

Bajusz és Rezső rekordját azért nem döntötték meg.

Az idejükkel fizettek a gyorshajtók a sebességtúllépésért

Hiába siettek, ha le kellett várakozni a büntetést.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

830 lóerővel igazi izomautó a Shelby Super Snake

További cikkeink a témában