Csak nemrég kezdődött meg az új A7 Sportback és A8 itthoni forgalmazása, és most érkeztek meg az első példányok az új A6-ból is – ezek közül választhatsz, ha sportosan elegáns limuzint keresel az Audinál.

Marc Lichte már négy éve az Audi vezető formatervezője, és mostanra kezd beérni az a stílus, amit a megérkezésével elkezdett a márkánál. A határozott élek, markáns felületek és a lámpák feltűnő fénydizájnja messziről felismerhetővé teszi az Audikat, főleg a legnagyobb típusokat. A nemrég bemutatott A8, az új A7 Sportback és a legutóbb érkezett A6 is remek példája annak, hol tart az Audi manapság, ezeket mutatjuk meg neked.

A három típus közül az A6 olyan új, hogy még rendszám sem volt az elsők közt az országba került példányon, ezért csak üléspróbát vehettünk benne.

Az elődjénél sarkosabb formájú limuzin egy kicsivel még nagyobb lett, 4,94 méteres hosszával bárhol képes határozottan éreztetni a jelenlétét.

Belül is tágasabb lett, mint volt, és nem is ez az érdekes benne, hanem a műszerfal dizájnja, ami high-tech és hagyományos egyszerre.

Három színes képernyő is van előtted, de úgy helyezték el a formatervezők, hogy harmonikusan simuljanak a műszerfalba, mintha ott se lennének, sután kiálló táblagépekre tehát nem kell számítanod.

A kormány mögött 12,3 colos kijelző mutatja a számlapokat, és akár a térképet is, a középkonzolon lévő 10,1 colos képernyőt az infotainment kapja, alatta pedig egy 8,6 coloson a klímát lehet kezelni. A két utóbbi nem a megszokott érintőképernyő, hiszen rendesen meg kell nyomni, és kattan is, mint az igazi gombok.

A minőségérzet kifogástalan, a fémek és bőrök tapintása megadja a luxushangulatot, a látványosan kiemelkedő magashang-sugárzóval feldobott Bang & Olufsen hifi pedig úgy szól, ahogyan elvárod tőle.

Az A6-ról egyelőre ennyit tudtunk meg, hiszen az árai is csak egy héten belül lesznek meg, de annyival már számolhatsz, hogy 14 milliótól indul az árlista, a képeken lévő 50 TDI ára 17,9 milliótól kezdődik, ami a gazdagabb felszereltséget nézve még kedvezőbb is, mint az elődé.

50 TDI, akkor ez ötliteres? Nem, ez az Audi új típusjelölési rendszere, amihez jó lesz, ha hozzászoksz.

A jövőben ugyanis nem elég azt ráírni, hogy 3.0 TDI, hiszen a belsőégésű motor mellett vagy helyett is dolgozhatnak elektromotorok, ezért végső soron az autó teljesítménye határozza meg, hová kell sorolnod. 25-től 70-ig több lépcsőt készített az Audi, ahol a 25 az A1-nek a 95 lóerős 1.0 TFSI változatát jelenti, míg a 70 lesz a 600 lóerő körüli RS6 kategóriája.

A parkolóban várakozó A7 Sportback hátulján is 50 TDI volt, ami a 300 lóerő alatti kategóriát jelöli, tehát ebbe is a 286 lóerős 3.0 TDI került. Minden motorváltozat mild hibrid, ami azt jelenti, hogy egy elektromotor látja el az önindító és a generátor szerepét, ami tölti a 48 voltos lítiumion akkumulátort, menet közben pedig bármikor leállíthatja a dízelmotort.

Nincs több indítózás, a bársonyos hangú hathengeres olyan finoman kelt életre, mintha le sem állt volna.

A három limuzin közül az A7 a legsportosabb, és ez egyértelműen látszik rajta. A széles hűtőmaszk, a keret nélküli ablakok és a lejtős hátsó olyan külsőt ad neki, amivel egyedi lesz a stílusa, az automatikusan kiemelkedő hátsó szárny és a lámpák egybefüggő fénycsíkja pedig még jobban megkülönbözteti a többi Auditól.

A 4,97 méter hosszú A7 menet közben is kezesebb, lágyan siklik, de ha kéred, egy sportkompakt direktségével kanyarog neked.

Ha azt hitted, hogy az A8-tól is ugyanezt kapod, akkor ideje menned egy kört az Audi legújabb csúcsmodelljével. Főleg a nyújtott tengelytávú változattal, ami az eleve hatalmas 5,17 méteres alapmodellnél további 13 centivel nagyobb.

A légrugókon ringatózó A8 L olyan méltóságteljesen képes vonulni az úton, ahogyan csak eben a kategóriában lehetséges, akár a kormány mögött, akár a hátsó üléseken ülsz.

Sofőrös autónak akkor az igazi az A8 L, ha a négyszemélyes kivitelről van szó, ekkor két fotel kerül hátra, amiket egyenként állíthatsz, és minden funkciót kezelhetsz a középső konzolon lévő, kivehető érintőképernyőről.

Nem kell egész úton a sofőrrel társalognod, mert ott vannak a táblagépek előtted, amelyek közel sem alsó polcos darabok.

Olyan igényesek és masszívak, mint bármi az Audi utasterében, az androidos rendszerrel minden elérsz rajta, amit otthon is.

Az érintőképernyők a vezetőhelyen is átvették az uralmat, ebben a típusban is három kijelző van a sofőr körül, mint az A6-ban és az A7-ben is.

Még a tompított fényszórót kapcsolni, a szellőzőnyílásokat elzárni és a vészvillogót felvillantani is érintőpanelről lehet a legmodernebb Audiban. A korábban próbált dízelhez képest ez az 55 TFSI, a háromliteres, hathengeres benzines 340 lóerővel, ami bőven elég még úgy is, hogy nem ez lesz a kínálat csúcsa.

5,7 másodperc alatt gyorsul százra, és ezt persze ki kellett próbálnunk, az eredmény pedig egészen meglepő volt, hiszen

példásan veszi fel a tempót a kéttonnás limuzin, ahogyan kell neki, de úgy hangolták, hogy nem vág hátba, mint az RS5, száguldás közben a hátsó ülésen utazóknak fel sem kell nézniük az újságból.

Az A8 L fedélzetén minden téren kiléphetsz a valóságból, mintha az út felett suhannál, még azt is elfelejtettük, hogy milyen rossz minőségű utakon mentünk vele.

A szinte önálló vezetésre képes asszisztensekről, a fedélzeti internetelérésről, az okostelefonnal működő funkciókról és még temérdek kényelmi extráról nem beszéltünk, de a rövid próbakör után így is elég meggyőző volt, amit az Audi luxusautó-téren kínálni tud 2018-ban. Az A8-nál harmincmillió forint alatt, az A7-nél húszmillió forint fölött kezdődik az árlista, és megvan az érzésünk, hogy az A6-tal sem teszel rossz lóra, ha a három modell közül ahhoz húz a szíved.

Ez is érdekelhet:

Három német luxuslimuzin, 2060 newtonméter - Audi A8, BMW 7, Mercedes-Benz S osztály - Roadster

Melyik a legjobb hármuk közül? Amint tényszerűen megmagyaráztuk a létezés értelmét, eldöntöttük a tyúk vagy a tojás elsőségét, bizonyítottuk, hogy Boticelli vagy Leonardo da Vinci festett szebben, rögtön megválaszoljuk ezt a kérdést is.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Ilyen lesz a Kawasaki első hidrogénhajtású motorkerékpárja

340 lóerős családi villanybusz a Volkswagen ID. Buzz GTX

További cikkeink a témában