Ha fel is tudod idézni a Q3 előző generációját, nem valószínű, hogy vágytál rá, de az Audi kompakt méretű SUV-jének új szériája már érdekelni fog. A szívünkben azért is lesz helye, mert mostantól ez a típus is Győrben készül.

Csak kapkodjuk a fejünket, olyan ütemben hozza ki az új modelleket az Audi. Mostanában minden hónapra jut egy bemutató, néha több is, és nemcsak a jelenlegi típusokat váltják le, de vadonatújakkal is bővítik a kínálatot, mint a lehengerlő Q8 és az elektromos e-tron. Oda jutottunk, hogy például az A4 és az R8 már a régebbi modellek közé sorolható, pedig csak néhány éve mutatták be őket. A Q3-at talán el is felejtetted, de mostantól érdemes lesz megjegyezni a nevét.

2011-ben mutatta be az Audi, mint a kínálat legkisebb szabadidő-terepjáróját, és úgy is nézett ki, mint a Q7 játékautó-változata. A modellváltással mindez megváltozott, teljesen az alapoktól tervezték újra az autót. Most, hogy már a jópofa formájú Q2 a márka legkisebb SUV-je, a Q3-at nyugodtan feljebb lehetett pozícionálni.

Ideje volt felnőnie a típusnak, az elődje túl cuki volt – ezt már Matthias Fink, a külső formáért felelős dizájner mondta nekünk a bemutatón, aki előtte éppen a kisebb testvéren dolgozott.

A gömbölyű forma már a múlté, az új Q3 sokkal magabiztosabb lett azzal, hogy az Audi legújabb típusaihoz hasonlóan éles, határozott vonalvezetésű karosszériát és széles, nyolcszögletű hűtőmaszkot kapott. Azt mondják, a sárvédők szögletes szélesítései a legendás quattrót idézik,

a legmenőbb részlete inkább az, hogy a hűtőmaszk és az emblémák króm helyett feketék is lehetnek, amitől végképp dögös kinézete lesz az autónak.

A bemutatón kiderült, hogy a Q3 élőben még jobban néz ki, mint a képeken,

és lényegesen jobb kiállása van az autónak, amivel a méretben nagyobb, és valamivel elegánsabb Q5 felé közelítettek vele. A méretei valóban nőttek, a 4,49 méteres karosszériája 10 centivel nagyobb, hárommal szélesebb és féllel alacsonyabb. A 2,68 méteres tengelytávja 8 centit bővült, ami jót tett az arányainak, és az utastere is tágasabb lehetett.

A Q3-ban most már elég a hely ahhoz, hogy gond nélkül bevállald családi autónak.

A hátsó ülésen nagyobb gyerekek is elférnek, és a csomagtér is sokat nőtt, 460-ról legalább 530 literesre. A hátsó üléssor 15 centit előre-hátra tologatható, és a háttámlát is meredekebb szögbe lehet állítani, amivel akár 675 litert is bele lehet pakolni úgy, hogy a család is benne ül. Gondoltad volna ezt egy 4,5 méternél rövidebb autóról? A csomagtérajtó, persze elektromosan, láblendítésre nyílik.

A nagyobb helykínálaton kívül a kikezdhetetlen minőségérzet a leginkább meggyőző az új Q3-ban.

Minden felülete kellemes tapintású, a műszerfalra olyan Alcantara betét került, amit a legszívesebben állandóan simogatnál.

Mást is lehet tapogatni az utastérben, a forgókapcsolós MMI rendszer helyét itt is átvette az érintőképernyő. A kormánykerék mögé alapból is 10,25 colos, de akár 12,3 colos kijelző kerül, a központi érintőképernyő 10,1 colos is lehet.

Nyugodtan állíthatjuk, hogy jelenleg az Audi gyártja a legfejlettebb érintőképernyős rendszereket a prémiumautók között. A kijelző ugyan nem ad rezgéses visszajelzést érintéskor, mint például az A6-ban, de mindent tud, amit a nagyok. Lehet tükrözni rá az okostelefon alkalmazásait, online rádiót hallgathatsz, és fedélzeti wifi is van.

A hangvezérlése elég okos, hogy megértsen téged, de firkálással is be tudod vinni az úti célt.

A kütyük sora pedig még nem ért véget, ott a kormánykerék mögötti kijelző, amire tetszés szerint hívhatod le az információkat, akár az egész képet elfoglalhatja a navigáció képe, a Google Earth műholdképén is nézheted az utat. A telefonnak jó helye van a középkonzol alján, vezeték nélkül töltődik, és a modern kor jele, hogy Type C szabványú USB csatlakozót is találsz itt.

A 15 hangszórós, 680 wattos Bang & Olufsen hifi úgy szól, hogy a nappali helyett mostantól itt fogsz zenét hallgatni.

A fentiekkel már a parkolóban állva lenyűgözhetsz bárkit, pedig az Audi Q3-at vezetni is sokkal jobb lett.

A kínálatban egyelőre négyféle motor van, de ez is bőven elég ahhoz, hogy megtaláld, ami neked tetszik. Itt is bevezették az Audi új típusjelölési rendszerét, ami azt jelenti, hogy mostantól a 35 TFSI az 1,5 literes, 150 lóerős benzines, a 40 és 45 TFSI pedig a kétliteres, 190 és 230 lóerővel. Az egyetlen dízel a 35 TDI, a 150 lóerős kétliteres, de később lesz 190 lóerővel is.

Bevallom, a bemutatóra olyan remek színekben hozták az autót, hogy nem is motor, hanem szín alapján választottunk. Persze, hogy a pulse orange és a turbo blue a legerősebb benzines, de már mindnek volt gazdája, ezért a flottaezüstöt ügyesen kikerülve a negyedikre csaptunk le.

A neve hivatalosan chronos grey, de nem egészen szürke, van benne egy kis sötétzöld is, ami a fekete hűtőmaszkkal egészen bitangul néz ki.

Ez volt az egyetlen dízel, 150 lóerővel, és ami meglepőbb, kézi váltóval. Amikor azt hinnéd, hogy ma már senki nem választ kézi váltót a prémiumkategóriában, az Audi még gyárt ilyet annak, aki maga szeret kapcsolgatni. Jó dolga lesz, ugyanis a Q3-ban meglepően finoman jár a kuplung és a váltókar is, példaként lehetne állítani minden autógyártó elé.

A dízellel főleg autópályán mentünk, ahová ideális lesz, hét liter körüli fogyasztással és elég jó zajszigeteléssel.

Sikerült utána lecsapnunk egy kék benzinesre, S line csomaggal, 230 lóerős, turbós motorral,

hétfokozatú duplakuplungos váltóval, és persze a quattro összkerékhajtással. A menetpróbát olyan helyre vitték, hogy legyen esélyünk kihasználni minden lóerőt, ugyanis a Münchentől alig fél óra repülésre lévő Bolzanóban szállt le a gépünk, és onnan Bressanone felé vettük az irányt, végig magas hegyek közt haladva.

Az úti célunk neve a 2121 méteres magasságban lévő Passo di Gardena, vagy más néven Grödnerjoch, ez a dél-tiroli környék ugyanis legalább annyira osztrák, mint amennyire olasz, és

érdemes felvenni a bakancslistádra, mert nagyrészt hibátlan aszfalton, hajtűkanyarok között vezethetsz rajta,

az alpesi utakra jellemző extrém változékony időjárás mellett. Értsd úgy, az egyik pillanatban még süt a nap, a másikban szétfagysz, és az orrodig sem látsz.

A Q3-at pedig egyenesen erre találták ki. A 230 lóerős motorja elég erős már lentről is ahhoz, hogy a meredekebb hegyi úton felfelé is gyors legyél vele, az összkerékhajtásra pedig rábízhatod magad a felhőszakadás közepén. Az Audi mindent kihozott belőle, amit egy SUV-ből ki lehetett hozni,

a magas építése ellenére példásan stabil a kanyarokban, a remek fogású kormányával precízen húzható rá az ívre, és közben a váltó mindig tudja, hogy mit csinál.

6,3 másodperc alatt van százon, és 233 km/óra a végsebessége a 45 TFSI-nek, ami elég meggyőző egy kompakt építésű SUV-től.

A vezetési élményt a különféle üzemmódokkal variálhatod, van takarékos és dinamikus mód, az előbbiben egyenletes tempónál, autópályán is simán üresbe teszi a váltót, az utóbbiban meg egy fokozattal lejjebb kapcsol, mint amire szükség lenne. A módok a kormányzásra, gázreakcióra, sebességváltóra és lengéscsillapításra is hatással vannak, amiből saját beállítást is konfigurálhatsz magadnak.

A visszafelé vezető utat már egy harmadik autóval tettük meg: a 150 lóerős, elsőkerékhajtású változat a hétfokozatú duplakuplungos váltóval könnyebbnek érződik (valójában épp 1,5 tonna alatt van), ezért a szerényebb teljesítmény is elég hozzá, hogy ne érezd lustának.

Ideális alapmodell lesz azoknak, akiket a száguldás és a lóerők kevésbé érdekelnek, mint az autó formája, a presztízse vagy a berendezése.

A Q3 már ezzel a motorral is érezteti, hogy van mire büszkének lennie.

Az autópályán lehetett próbálgatni a vezetéstámogatókat, amiből a Q3 is megkap mindent, amit az Audi csak kínálni tud. Képes önállóan tartani a távolságot és a sávot, vagy vészfékezni, ha arra van szükség. 10 éve az Audi tett először LED-es fényszórót az R8-ba, ma pedig a Q3-ban már szériafelszerelés, felárért okos, a szembejövőt körbevilágító mátrixfényszóró is kérhető hozzá, a 360 fokos kamerarendszernek pedig penge képe van.

A vadonatúj Q3 ezzel a felszereltségével, a határozott kiállású formájával és a sportos vezethetőségével bebizonyítja:

nem kell nagynak lennie egy Audinak ahhoz, hogy úgy érezd, mindent megkapsz, amire vágytál.

A BMW X1 és a Volvo XC40 komoly ellenfélre számíthat, és egy kicsit azért is közelebb érezhetjük magunkhoz, mert mostantól az éppen 25 éves jubileumát ünneplő győri Audi-gyárban készül.

Ez is érdekelhet:

Magyarországi motor hajtja az Audi első villanyautóját - Roadster

A Mercedes EQC-vel kapcsolatban leírtak jó része igaz az Audi első nagyszériás villanyautójára, az e-tronra is: ugyanúgy szabadidő-autó, hasonlóan külön elektromotor hajtja az első és a hátsó tengelyt, de még a 400 lóerő körüli rendszerteljesítmény és az 5,5 másodperces százra gyorsulás is szinte pontosan egyezik.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés