Nem sokkal utána, hogy az Audi bejelentette a ráncfelvarrást a Q7-en, elkészült a csúcsmodell is. Az SQ7-be továbbra is egy nyolchengeres dízelmotor került, de ha valamihez nagyon illik a TDI, akkor az ez a típus.

A Q8 megérkezéséig a Q7 volt az Audi szabadidős csúcsmodellje, és a méreteket nézve továbbra is ez a legnagyobb.

Megkapta a legújabb csúcstechnikát az átfésült Audi Q7

Aktív futómű, lézeres fényszóró és mild hibrid rendszer került bele.

Nemrég egy ráncfelvarrással szabták még határozottabbra a külsejét, most pedig a legsportosabb SQ7 is megújult. Miután az Audi szinte a teljes S-es kínálatát dízelre állította, nem meglepetés, hogy ebben is TDI dolgozik.

A 4 literes V8-as dízelmotor két turbóval és 48 voltos rendszerről működő kompresszorral 435 lóerőre és 900 Nm nyomatékra képes,

a nyolcfokozatú automata váltóval padlógázra 4,8 másodperc alatt éri el a százas tempót. Az összkerékhajtás, a légrugózás és a hátsó kerekek kormányzása is jár hozzá, a gyári adatok szerint hét és fél liter az átlagfogyasztása.

A Q7-hez hasonlóan az SQ7 is új hűtőmaszkot és újabb lámpákat kapott, ezt a változatot a hangsúlyos kipufogókról lehet felismerni.

A TDI-nek mérgesebb hangot csináltak, a 20 colos könnyűfém kerekek mögé pedig akár karbon-kerámia fékeket is lehet rendelni,

ami inkább az R8-hoz mérhető sportautók sajátja szokott lenni.

Ez is érdekelhet:

Az Audi, amely bácsiautóvá változtatta a Q7-est – Q8-teszt

Az Audi is beszállt a sportosabb szabadidő-autók piacára. De még hogy!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés