Tizedik évada újulnak meg Edd China műhelyében sokak által vágyott autók, a folyamatot pedig a vételtől az újraértékesítésig követik a Discovery Channel kamerái, azután pedig nézők milliói világszerte. A nálunk Autókereskedők címmel futó Wheeler Dealers kéttagú szereplőgárdájának autókereskedője válaszolt többek között a kiválasztási szempontjait, az anyagi haszonszerzést, egy képzeletbeli autóipari leállást illetve használtautó-vásárlási szempontokat firtató újságírói kérdésekre. Szó esik az elátkozott Suzukiról is.
– Hogyan kezdődött az Autókereskedők?
– Tíz éve egy másik csatornának dolgoztam, amikor megkerestek a discoverysek azzal, hogy érdemes lenne megmutatnunk, bárki képes helyrepofozni egy régi kocsit, és haszonnal továbbadni, nincs szükség csúcsfelszereltségű műhelyre, csak egy kis érzékre, motivációra, hozzáértésre.
– Anyagi korlát van a műsorban?
– Igen, van, az első évadban (2003-ban – a szerk.) ezer fontban határoztuk meg a plafont, a másodiknál duplájára növeltük, majd mindig ezerrel emeltük az összeghatárt. Aztán a hatodik–hetedik sorozatnál azon kaptuk magunkat, hogy valami nyálcsorgatós kocsira vágyunk, úgyhogy megnöveltük a költségvetést, hogy évadonként legalább egy–két tízezrekbe kerülő kocsit is be tudjunk mutatni, az egyik tavalyi epizódban például 23 ezer dolcsit adtam egy Dodge Chargerért. Most tehát már nemcsak olcsó, hanem nagyon drága autókkal is foglalkozunk, így sokkal nagyobb piacról tudunk válogatni.
– Nem átverés, hogy sosem számoljátok a munkaköltséget, mondván a szabadidőtökben, hobbiként végzitek a felújítást? Elvileg kerestetek mondjuk kétszáz fontot, a valóságban viszont egy héten keresztül dolgoztatok a kocsin.
– Leggyakrabban ezt a kérdést teszik fel a műsor kapcsán. Nagyon egyszerű a válasz: Edd azt mutatja meg, hogy otthon magad is el tudod végezni a munkát. Ha vannak megfelelő szerszámaid, le tudod venni a kereket, ki tudod cserélni a fékbetétet, és így tovább. Ebben az esetben felesleges munkaköltségről beszélni, hiszen magadnak értelemszerűen nem számítasz fel díjat. Amikor gépműhelybe vagy fényezőhöz küldjük az autót, annak a költségét mindig beleszámítjuk a végösszegbe.
Ha Edd munkadíját figyelembe kellene vennünk, akkor az én autókereskedői béremet is beleszámolhatnánk, plusz utazás, üzemanyag, étkezés. Ha mindezeket belekalkulálnánk, sosem jönnénk ki az előre meghatározott büdzséből. Ezért is szorgalmaztuk, hogy legyen más a műsor nyitószövege: Edd azt mondja, megmutatja, hogy a megfelelő szerszámkészlettel és tudással felvértezve hogyan újíthatod fel otthon az autódat.
– Mi alapján választotok autót? Van valami lista a típusokról vagy gyártmányokról?
– Leülünk Eddel, és egy vacsora fölött átbeszéljük, milyen kocsikat akarunk bevonni, mivel nem foglalkoztunk még, mit szeretnénk valamikor később a műhelybe vinni. Néhány típus csak elméletben szerepel a terveink között, mert túl ritka. A műsor népszerűségének köszönhetően rengeteg kívánságot kapunk a rajongóktól, és gyakran nagyon jó ötleteik vannak. Ezzel együtt a listát Edd és én állítom össze, és ha megvan mondjuk húsz típus, megbeszéljük a discoverys főnökeinkkel, és ha rábólintanak, leszűkítjük tíz-tizenötre, ami a műsorba megy.
– Arra van esély, hogy egyszer motorkerékpárt is szerepeltettek?
– Remélem, hogy a Discoverynél is látják azt az óriási nézői igényt, hogy ne csak autókkal foglalkozzunk. Nagyon szeretnék felújítani egy motort, Lambrettát, Vespát, egy öreg angol BSA-t, Triumphot vagy valami különlegességet. De mással is szívesen foglalkoznék, például vehetnénk egy ócska lakókocsit, és új konyhával, hálórésszel felújíthatnánk. Nagy lehetőségek vannak még a sorozatban, és ezekről tárgyalok is a csatornával. Néha nem hallgatnak meg, de úgy gondolom, minél többet beszélünk valamiről, annál nagyon eséllyel valósul meg. Szóval a motorra nagy igény van.
– A kilenc évad során csak két francia és három olasz kocsival foglalkoztatok; mintha túlságosan az angol autóiparra fókuszálnátok. Miért?
– A nyolcadik évadig a sorozat főként a brit közönségnek szólt, és a nemzetközi nézettség sarkallt arra, hogy bővítsük a palettát. Épp most jöttünk vissza Kaliforniából, ahol két amcsi autót vettem. Nemrég jártam Törökországban, ott beleszerettem egy Anadol márkájú kocsiba. Vicces, mert az Egyesült Királyságban egy fejfájás-csillapítót hívnak így. Gyorsan felvéstem a listámra, mindenképpen szeretnénk bemutatni a műsorban.
– Mi a helyzet Közép- és Kelet-Európával? Elképzelhető, hogy a KGST autóiparának remekeire is lecsaptok?
– Nemrégiben jártunk néhány volt szocialista országban is, és a következő, tizedik évadban terítékre kerül a keleti blokk, úgyhogy találkozhattok velünk az utakon. Már elkezdtük nézni az orosz autókat, jó néhányat fel is ajánlottak megvételre. Elnöki kocsikat is nézünk.
– Nem lesz nehéz eladni Nagy-Britanniában egy orosz autót?
– Egyáltalán nem! Ahogy Amerikában, Japánban sem lenne nehéz. Az emberek szeretik a különleges, egzotikus modelleket. Nálunk óriási piaca van például az amerikai típusoknak, mert sokan vannak, akik nem mindennapi autót szeretnének, karakteres gépre vágynak.
– Sokan keresnek meg azzal, hogy felajánlják az autójukat a műsorba?
– A legutóbbi évadban felhívást tettünk közzé az Egyesült Királyságban, és több mint ötszázan ajánlották fel a kocsijukat, pontosan felsorolva, milyen teendők várnak rá. Egy Jaguar XK8-as kabriót választottunk. Ez lesz a sorozat iránya a jövőben, igyekszünk minél jobban bevonni a rajongókat. Egyébként olyanok is megkeresnek, akik azt kérik – teljesen feleslegesen –, hogy restauráljuk nekik a kocsijukat.
– Mi volt életed legjobb és legrosszabb üzlete?
– A legrosszabb fogás egy Suzuki SJ410 (nálunk Samurai – a szerk.) volt, amelyet elsietve választottunk. Muszáj volt venni valamit, de egy hulladékot sikerült kifognunk. Buktam rajta, mert javíthatatlan volt. Szeretném elfelejteni az egészet, bárcsak a Discovery elvesztené a felvételt! A legjobb üzletet pedig egy fantasztikus DeLoreannel csináltam. Amerikában vettem, alig volt rajta munka, minimális felújítást igényelt. 20 500 fontért adtuk el, egy vagyont kerestünk vele, a legnagyobb hasznot a műsor történetében.
– A bemutatott kocsik közül melyiktől volt a legnehezebb megválni?
– Minden autótól nehéz volt búcsút venni, kivéve az előbb említett Suzuki terepjárót. Amikor megveszek egy autót, valóban a gazdájává válok, nagyon megszeretem. Szerelmesek vagyunk minden kocsiba, ami csak kikerül a kezünk alól. Csodás élmény a munka végén a tesztvezetés is, ilyenkor nagyon nehéz megválni a járgánytól. Ha meg kell neveznem hármat, akkor az egyik a Citroën DS lenne. Gyönyörű kocsi volt, fényűző, múzeumi minőségű példány! Még a garázsomat is lemértem, hogy beférne-e. A mai napig hiányzik.
Mindenképp meg kell említenem a Dodge Chargert. Nagyon különbözik minden mástól, ami itt az Egyesült Királyságban közlekedik. Mennydörgésszerű hangja van, és olyan gyors, mint a villám. Általa kezdtem el tisztelni az amerikai izomautókat. Edd és én is nehezen intettem búcsút neki. De még szomorúbban váltam meg a csodás kis piros–fehér Lotus Elantól. Amikor elkészült, semmihez sem hasonlítható vezetési élményt adott. Kértem a discoveryseket, könyörögtem nekik, hadd vegyem meg én az adásban, és majd valamikor eladom. Sajnos nem lehetett.
– A saját autóid közül ki tudnál emelni egyet, és el tudnád mondani, miért volt különleges?
– A legjobb a legelső autóm volt, egy 850-es Mini. Nagyon szerettem, a szabadság érzését adta, nem függtem a szüleimtől és a barátaimtól; nagyon büszke voltam rá. 18 éves koromban volt jogsim, kocsim, és keresztül-kasul autóztam az országot. Azért is kedves számomra, mert tulajdonképpen azzal indult az autókereskedői karrierem: 800 fontot fizettem érte, ami akkoriban egy vagyon volt, egy évig használtam, és aztán 1000-ért adtam el. Vigyáztam rá, rendesen karbantartottam, eladás előtt pedig alaposan kitakarítottam és lemostam. Ekkor jöttem rá, lehet pénzt keresni a kocsikkal, és élvezet is velük foglalkozni. Így vált az autó a szívem csücskévé.
– Mostanában mivel jártok?
– Edd egy TDV8-as Range Rovert használ, a ráncfelvarrás utáni változatot. Egyetlen dologért szereti jobban minden más autónál: a fűthető kormányáért. Bárki jön a stúdióba, megmutatja neki. Én pedig Mitsubishi Shogunnal (nálunk Pajero – a szerk.) járok, amint a műsorban is látható. Nagy kocsi nagyszerű motorral, és persze vonóhoroggal, hiszen néha működésképtelen autót veszek.
– Mik a legfontosabb tanácsaid a tipikus használtautó-vásárlóknak?
– Először is: soha ne nézd meg az autót, ha nem vagy benne biztos, hogy kell. Sok ember elköveti azt a hibát, hogy konkrét elképzelés nélkül bemegy a kereskedésbe, és a profi eladó szinte bármire rá tudja venni, olyat vetet vele, ami nem is kell neki. Kicsit sarkítom a helyzetet, de előfordulhat, hogy a vásárló valami lépcsős hátú modellt akar venni, és rábeszélik egy nyitott sportkocsira. Pontos elképzelés kell, és pontos összeghatár. Mielőtt megnéznénk a kocsit, határozzunk meg egy összeget, ami fölé nem megyünk. Ha az eladó nem akar engedni, hagyjuk ott, lesz másik autó azért a pénzért.
Fontos, hogy a lehető legtöbb információval rendelkezz a típusról, akár többel, mint az eladó. Ha látják rajtad a hozzáértést, máshogy viszonyulnak hozzád, kisebb valószínűséggel trükköznek. A leglényegesebb dolog pedig az, hogy tudd, mit is látsz! Ha nem értesz a műszaki dolgokhoz, vigyél magaddal valakit, aki otthonosan mozog a témában! Egyébként a profik amikor megnéznek egy használt autót, nemcsak magát a gépet, hanem az eladót is vizsgálják, sőt a helyet is, ahol árulják. Ha a hirdetésben jól néz ki a kocsi, de az eladónak burjánzik a gaz a kertjében, kosztól sötétlik a függönye vagy tele szeméttel az udvara, akkor elkezdhetünk gyanakodni, hogy talán a kocsinak sem viselték igazán gondját. Ha lehet, háznál nézzük meg az autót.
– Magadnak mit választanál?
– A csúcson az Aston Martin DB5 trónol, a valaha készített egyik legszebb autó, és töményen brit. Ilyet vezetett Sean Connery a James Bond-filmekben. Nyilván sosem lesz rá lehetőségem, hogy vegyek egyet, manapság közel egymillió euróért cserélnek gazdát. Ha kicsit reálisabban nézem a dolgokat, akkor a Mazda MX–5 a válaszom. De sokfélét el tudnék képzelni.
– Mi az öt kedvenced a valaha gyártott összes autótípusból?
– Az ötödik helyre sorolnám a Fiat 500-ast, ez a kocsi egy egész nemzetet ültetett át robogóról autóba. Kicsi, de négy ember számára kényelmes helyet biztosított, beutazták vele az egész kontinenst. És zseniális a formája, mindenfelé lemásolták, s ma is gyártják a reinkarnációját. A negyedik helyezett a Citroën DS: nem hiszem, hogy valaha is készült még egy ilyen szép autó. Minden porcikáját alaposan kigondolták és megformázták, egyszerűen gyönyörű!
A harmadik helyre a Volkswagen Bogarat teszem, gondolom, nem szorul különösebb magyarázatra. A típus gondolkodásra és mosolygásra készteti az embereket. Nagyon egyszerű, és minden farmotoros sportkocsi ősének tekinthetjük, elegendő csak a Porsche 911-re gondolni. A listám második helyét az előbb említett Aston Martin DB5 foglalja el, az első számú kedvenc pedig a Mini, amelyben benne van a hatvanas évek mámorító autózásának varázsa: megszűnt a háború utáni korlátozás, mindenki szabadon vehetett gépkocsit, és az olcsónak számító, négy embernek kényelmes Mini remek választás volt.
– Melyik korszakban találták el leginkább az autógyártók az átlagember igényeit?
– Sosem nyújtottak annyit az autók a pénzünkért, mint napjainkban. A legtöbb alapáron szervokormánnyal, légkondival, motoros ablakokkal, színezett üveggel, könnyűfém felnivel, metálfénnyel jön. Viszont a mai modellek nagyon unalmasak, nincs karakterük. A hatvanas–hetvenes évek típusait jóval kevesebb felszereléssel látták el, de van bennük egyéniség, csodálatosan néznek ki, mert még ember, művész tervezte őket, nem számítógép.
– Ha a világ autóipara leállna mondjuk tíz évre, lefedné a meglévő kínálat a Föld lakosságának az igényeit?
– Jó a kérdés, mert sokan elfelejtik, hogy az Autókereskedők nemcsak a restaurálásról szól, környezetvédelmi, társadalmi, kulturális témákat is érintünk. Manapság minden eldobható – megvesszük a háztartási gépeinket, autóinkat, aztán kidobjuk őket. A kérdésre válaszolva: szerintem igen, készült annyi gépkocsi világszerte, hogy leállhatna a gyártás, és üzemben tarthatnánk a meglévőket. Élő példa Kuba, ahová az ötvenes évek óta nem érkezik amerikai autó, és az ezeréves példányokat tartják életben a mai napig leleményességgel, munkával.
– A 2008-as válság alaposan átalakította a használtautó-piacot is. Kezd már magához térni, vagy még mindig olyan, mint négy éve?
– Sosem volt olyan mély gödörben az Egyesült Királyság használtautó-piaca, mint most. Ennek az is az oka, hogy – akárcsak sok más európai országban – a roncsprémium miatt a kisebb és olcsóbb kocsik eltűntek az utakról, az emberek a kormányzati ösztönzők hatására új autókat vettek. Az eltűnt olcsó darabok ideálisak lehettek volna első kocsinak a jogsi megszerzése vagy az egyetem elvégzése után. A dolog pozitív hozadéka, hogy igazán jó használt gépeket kapunk a pénzünkért, jobbakat, mint bármikor korábban. Nagyon leesett a piacon lévő autók ára, csak így kelnek el.
– Milyen nehézségekkel találja magát szembe az, aki maga végzi a felújítást?
– A legnagyobb nehézséget az anyagi korlát jelenti. Mindenképp a lehető legjobb autót vedd meg, szinte biztos, hogy így is túlléped az eredetileg tervezett költségvetést. Ez a restaurálás természete. Ahogy meghámozod a gépet, egyre több elvégzendő feladatra derül fény. Ezzel tisztában kell lenned, mielőtt restaurálásba fogsz! A környezeti szempontot is figyelembe kell venni: végül is újrahasznosítjuk az autót. Igyekezzünk használt alkatrészeket beszerezni, amelyek olcsók, használhatók, ezzel az autó eredetiségét, őszinteségét is megőrizzük.