A Mercedes G-osztály elpusztíthatatlan terepjáró hírében áll, de természetesen ezt is tönkre lehet tenni, amire az Arsenal focistája szolgált bizonyítékkal.

A terepen legyőzhetetlen, de aszfalton nem egy sportautó a G-osztály, még akkor sem, ha a G 63 AMG változatáról van szó. Ezt nem tartotta fejben Joe Willock, az Arsenal huszonegy éves játékosa, amikor három sávon átvágva az utolsó pillanatban próbált lehajtani az angliai A1-es autópályáról. Az eset még tavaly év végén történt, a Mercedes lesodródott az útról, és azonnal kiütötte a hátsó kerekét, szerencsére senki nem sérült meg.

A felvételt készítő autós azonnal megállt, hogy segítséget nyújtson, és elmondása szerint a focista sokkos állapotban volt a baleset után. Nem az autó ára miatt aggódhatott, a Daily Mail cikke szerint ugyanis a Mercedese 140 ezer fontot ér, ami 59 millió forintnak felel meg, de a focista 21 ezer fontot, azaz 9 millió forintnak megfelelő összeget keres – hetente.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ráhúzta egy taxis a kormányt egy bringásra az Alagút bejáratánál, aztán a kijáratnál kiszállt és elé állt

Ezt a Ferrarit igazán megcsúfították, hogy extrém körülmények között is lehessen versenyezni vele

Gyorsabb lett, mégis kevesebbet fogyaszt – kipróbáltuk a megújult Lexus UX-et

További cikkeink a témában